jótékonyság

2017.12.16. 16:45

Gyakran az az igazán rászoruló, aki nem kér adományt

Rászorulók ezreinek segített a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete az idén is. Most viszont a segítőkön is segítenek: a megyei szervezet az idén is kap az országos adománygyűjtő akcióból.

Gyeszát Zsolt

Véget ért a Procter&Gamble, a SPAR Magyarország és a Magyar Vöröskereszt „Apró segítség, hatalmas öröm” nevű adománygyűjtő akciója. Kilencmillió forint gyűlt össze a mélyszegénységben élők megsegítésére. Gyarmati László, a Magyar Vöröskereszt Megyei Szervezetének szakmai vezetője elmondta: jövőre osztják fel a pénzt, akkor derül ki, mekkora összeg kerül Somogyba. A tavalyi gyűjtésből 192 ezer forint jutott Somogyba, melyből az idén öt családot, összesen 19 gyermeket támogathattak. Egészségesebb életkörnyezet kialakításához, kisebb szobai bútorok vásárlására fordították az összeget.

Gyarmati László hozzátette: tavaly összesen 3,2 millió forint értékben adtak át különféle adományokat a megyében több mint 4800 rászorulónak, vagyis összesen közel 1500 családnak. Noha a statisztika még nem teljes, úgy látja, az idei évben is közel ennyi embernek tudtak valamivel segíteni. Az idén is ruhaadományból érkezett a legtöbb a szervezet nyolc megyei irodáján keresztül, de sokan bútort ajánlottak fel.

A Tesco öt somogyi áruházában gyűjtött tartós élelmiszer mennyisége is kiemelkedő volt. Az idén több mint három tonna gyűlt össze az akció két napja során, melynek szétosztása folyamatban van. Az élelmiszeradományozó szándék alapjaiban is sokat változott a szakmai vezető szerint. Egyre többen vannak azok, akik egy tízes csomag lisztet vagy cukrot ajánlanak fel.

Vasárnapig tart még a kaposvári Pláza és a megyei szervezet akciója, melynek során többek között tartós élelmiszert, tisztító és tisztálkodó szert, játékot gyűjtenek a bevásárlóközpontban. Fontos az önkéntesek szerepe az adományok szétosztása során is, hisz ők érik el közvetlenül az embereket. – Nagyon gyakran az az igazán rászoruló, aki nem ír adománykérő levelet – mondta Gyarmati László.

A csaknem ezer önkéntes a véradás szervezésében is segédkezik. Nagy szükség lenne fiatal véradókra, hiszen a 65. életévüket betöltve többen is kiesnek a körből. Jelenleg közel 14 ezer véradója van a megyei szervezetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában