futóviadal

2017.09.25. 20:00

Rókaűzők vetélkednek Kaposvár és Pécs közt

Idén huszonharmadik alkalommal dördül el a startpisztoly a Rókaűzők elnevezésű viadalon, melyen 85 km a táv. Szeptember 30-án, szombaton Kaposváron, a Kossuth téren 9 órakor lesz a rajt, míg várhatóan 16 óra 25 perctől lesz a célba érkezés Pécsen, a dómnál. A verseny társrendezvényét, a IV. PTE 650 EHÖK Misina-csúcstámadást egy nappa később vasárnap rendezik a baranyai megyeszékhelyen.

A nagyszabású sportesemények névadó támogatója az idén 650 éves Pécsi Tudományegyetem. A viadalok részleteiről hétfőn délelőtt a pécsi városházán rendezett sajtótájékoztató keretében számoltak be a szervezők.

– Örömmel vállalunk szerepelt egy olyan futórendezvény lebonyolításában, amely ilyen komoly múltra tekint vissza, mint a Rókaűzők – hangsúlyozta Páva Zsolt, Pécs polgármestere. – A két megyeszékhely közti viadal mellett egy fiatalabb helyi versenyt is rendezünk, bízom abban, hogy az útvonal mellett sokan szurkolnak majd a futóknak.

– Az első Rókaűzők versenyen magam is indultam – mondta a somogyi megyeszékhely képviseletében Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere. – Tudom, milyen kihívást jelent a két megyeszékhely közötti erőpróba. Kaposvár kiemelten támogatja a sportot és ezen belül a futóversenyeket és a tömegsportot is. Ebbe a rendszerbe jól illeszkedik a Deseda tó körüli ultrafutó-viadal is.

– Idén ismét sikerült új útvonalat is kijelölnünk a hagyományos szakaszok mellett – mondta Péter Attila, a Rókaűzők versenyigazgatója. – A futók a Zselic legmagasabb pontja mellett is elhaladnak majd. A tizenkét fős csapatok tagjai átlagosan hat kilométert futnak. A négyfősök pedig átlag félmaratont. Összesen húsz jármű szükséges a verseny lebonyolításához. Tizenkét helyen mérünk időt, az egyes szakaszokon újraindított mezőny miatt pedig nem húzódik el a verseny, így két és fél óránál tovább egy útszakaszon sem kell biztosítani a futókat.

A 23. Rókaűzők Váltófutóverseny hagyományainak megfelelően különös gondot fordít Kaposvár és Pécs, továbbá a Kaposvári Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem, illetve az útvonalra eső települések népszerűsítésére, értékeinek bemutatására, és hívja a futókat egy újabb látogatásra, kirándulásra erre a csodálatos vidékre az év további napjain.

A verseny rendezői elkötelezettek a természet- és környezetvédelem területén, ezért Orfűtől Pécsig a mezőny az új kerékpárutat használja, illetve a lehető legkisebb károsanyag-kibocsátást a Toyota Full Hybrid kísérő autói biztosítják.

A profi időmérést a ChampionChip világhírű rendszerével az EvoChip Hungary végzi, amely az azonnali eredményhirdetés lehetőségét biztosítja. Továbbá lehetővé teszi minden szakaszon a legjobb futó kiválasztását és a CEP Álomcsapat kihirdetését. Idén is meghirdetik a „Falkaversenyt”. Egy „rókafalkát” három, azonos településről érkező csapat alkot, melyekből legalább az egyiknek középiskolásnak kell lennie.

Negyedik éve rendezik Pécsen a Misina-csúcstámadás elnevezésű versenyt, melyen a futók mellett kerékpárosok is rajtolnak. Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója és Németh Károly főszervező a viadal részleteivel kapcsolatban elmondták: több távon és szakaszon is lehet indulni, de a 12,5 km-es versenyen csak a felkészült futók vegyenek részt. Ott összesen 596 méter szintkülönbséget kell felfelé és 229 méternyit lefelé leküzdeni. Az egyik etapon 30 százalékos emelkedő is található.

Eltérő távokat teljesítenek

A PTE 650 Jubileum 23. Rókaűzők, a Kaposvár és Pécs közti váltófutóverseny mezőnye a hat hagyományos kategóriában versenyez majd.

B0. (nulladik) kategória: középiskolák. B1. (első) kategória: felsőoktatási intézmények. B2. (második) kategória: amatőr futóklubok (pl. BSI futónagykövetek csapatai).

B3. (harmadik) kategória: munkahelyek, cégek csapatai. B4 (negyedik) kategória nyílt itt tetszőleges összeállítású csapatok (egyenruhások, egyesületek, cégek, barátok stb.).

Ezekben a kategóriákban egy csapat tizenkét futóból áll. A különböző nehézségű szakaszok közül a négy könnyebbet nők, a nyolc nehezebbet férfiak futják.

A négyfős csapatok kategóriájában egy nő és három férfi alkot egy együttest. Itt fejenként átlagosan egy félmaratoni a feladat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában