250 kiló

2017.10.10. 20:00

Az erdő óriása – hatalmas vaddisznó került terítékre Nagyberkinél

Országosan is egyedülálló méretű kant ejtett el Szinek József Nagyberkitől nem messze, a Baté-Mosdós-Nagyberki Földtulajdonosok Vadásztársaságának területén. Az állat zsigerelés után is kereken 250 kilós volt.

Böcz Zoltán

Szinek József közel egy éve leste, követte már a vadat. Az elmúlt ősszel, amikor először látta egyből tudható volt, hogy páratlan példányról van szó. Az első találkozás óta rengeteg időt és energiát fordított Szinek József a kiszemelt trófea elejtésére. Végül szerencsés módon a kora esti órákban, nem sokkal a vadászat megkezdése után felbukkant a méretes kan. A magas kukoricatáblában mozgolódott, így nem nyújtott könnyű célpontot. Ám amikor egy másik tábla felé vette az irányt lehetőség nyílt a lövés leadására. Nem volt könnyű dolga a vadásznak, mindössze másodpercei voltak célba venni az agyarast, aki futva akart a szomszédos kukoricásba jutni, de ehhez át kellett kelnie a táblákat elválasztó öt méter széles úton. Ekkor sikerült Szinek Józsefnek elejtenie a fenséges vaddisznót.

– A golyó a lapockája mögött öt centire hatolt be, eltalálva a vadkan tüdejét – mondta a szerencsés vadász. Mint megtudtuk, amennyiben a lövés a lapockát érte volna túl is élhette volna az állat, olyan hatalmas volt.

– A kilencvenes évek óta vadászom, de ekkora vaddisznót még soha nem láttam – mesélte csodálkozva Szinek József.

A hatalmas példány zsigerelés után is 250 kilót nyomott. A nagyagyarai 16-16,7 centiméteresek voltak. A Baté-Mosdós-Nagyberki Földtulajdonosok Vadásztársaságának elnökétől, Sebők Józseftől megtudtuk, hogy a trófea mérete ennél jóval nagyobb lehetett néhány évvel ezelőtt, hiszen akár 22-24 centiméteres agyarakat is birtokolhatott ez a vaddisznó. – Mivel már több, mint tíz éves volt az állat ezért sokat koptak az agyarai, de így is minden vadász álma egy ilyen trófea – mondta az elnök.

A terítékre került vad még országosan is egyedülállónak mondható. Somogyban a 180 kiló körüli egyed is ritkaságszámba megy, a megye kiváló állományának ellenére is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában