családok éve

2018.02.25. 16:04

Hétszázezer forint gyűlt össze a jótékonysági koncerten

A családok évében a rászoruló siófoki gyerekeknek gyűjtöttek a 142 éves Siófoki Férfi Dalkör tagjai.

Krausz Andrea

Fotó: GATI KORNEL

A Kálmán Imre Kulturális Központban várták az adakozni vágyókat, ahol a Siófoki Női Karral és a székesfehérvári Comenius kamara kórussal együtt adtak koncertet közel 300 érdeklődő és támogató előtt.

Az esten fellépett Pintér Gabriella énekművész, Bella Zoltán klarinétművész és Bernáthné Fülöp Zsuzsa zongoraművész. A kórusok tagjai közül pedig Csehkis László valamint Szigeti Anna verset mondott.

Összesen 700 ezer forint gyűlt össze a jótékonysági rendezvényen, félmilliót a helyszínen adtak át a Siófoki Tankerületi Központ Beszédes József Általános Iskolájában működő speciális tagozat vezetőjének, 200 ezer forintot pedig egy Siófok-Kilitiben élő család számára ajánlottak fel egy mozgásában sérült kislány támogatására.

– A rendezvény költségeit egyesületünk vállalta fel – mondta Pintér László, a 2013-ban Somogy megyei Príma Díjjal is jutalmazott Siófoki Férfi Dalkör ügyvezető elnöke. – Mi is gyakran kapunk különböző felajánlásokat, ezért mi is szeretnénk segíteni. Néhány évvel ezelőtt a székelyföldi Nyikómalomfalva árvízkárosultjainak támogatására szerveztünk koncertet és szívesen folytatjuk ezt a munkát a jövőben is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában