átmenet

2018.08.21. 17:30

Ideiglenes állomásra buszoznak a somogyi utasok

A kaposvári indermodális csomópont építési munkálatai miatt a Vásártéri és a Kaposváry György utca kereszteződésénél kialakított ideiglenes állomásra költözött augusztus 13-án a helyközi, távolsági autóbusz-állomás, A környéken hiába változott meg a közlekedési rend, sok autós még mindig nem tartja be az előírásokat.

Harsányi Miklós

Az iskolai tanévben naponta több mint 600 buszt fogadnak és indítanak innen, s közel 15 ezer utas keresi fel a létesítményt.

– Az ideiglenes autóbuszállomáson minden olyan szolgáltatás elérhető, mint a régi pályaudvarunkon – mondta keddi sajtótájékoztatóján Eigner János, a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. megyei szolgáltatási központjának vezetője. – A létesítmény északi oldalán az érkező-, míg az utasperon déli részén az induló kocsiállásokat alakítottak ki.

Automatikus hangos tájékoztatás, vizuális kijelzők és várótermi összesítő monitorok: a korábbi állomáson kialakított technikai berendezéseket áttelepítették az új helyszínre, ahol konténerépületeket helyeztek el. A légkondicionált várótermen és az információs szolgálaton kívül a forgalomirányító iroda is a földszinten kapott helyet, s külön mellékhelyiséget építettek a mozgáskorlátozottaknak. Az emeleten többek közt a gépkocsivezetők pihenőhelyisége található. Eigner János kérdésünkre kiemelte: a költözés után összességében kedvező visszajelzéseket kaptak az utasoktól, a buszjáratok közlekedésében nem volt fennakadás, s zökkenőmentesen üzembe helyezték az ideiglenes buszállomást, mely várhatóan 2020 első negyedévéig működik. A szakember nyomatékosan felhívta a figyelmet arra: a környék közlekedési rendje megváltozott.

– A Kaposváry György utca Vásártéri út és a Golf panzió közötti szakaszát lezárták – folytatta. – Erre a területre csak a tömegközlekedési járművek hajthatnak be. Sajnos, a járművezetők jelentős része megszokásból, rutinból közlekedik, s a jelzőtáblákat figyelmen kívül hagyják és olyan területre is behajtanak, ahová tilos. Ezért az első néhány nap tapasztalatának birtokában újabb molinókat, táblákat helyeztek ki a szakemberek, ezzel is segíteni próbálnak az autósoknak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában