bokrétaünnep

2018.09.19. 14:03

Időre elkészülhet Kaposvár új versenyuszodája

Elérte a legmagasabb, 18 méteres pontját az épülő versenyuszoda, ezért bokrétaünnepet tartottak szerdán.

K.G.

Igazi XXI. századi élményt nyújt majd a modern létesítmény, és nemcsak a sportolóknak, hanem azoknak is, akik az egészségüket akarják megőrizni, hangsúlyozta Szita Károly polgármester köszönetet mondva az építőknek.

A négymilliárd forintba kerülő versenyuszodáról a kivitelezők nevében Kassai Zoltán, a FÉSZ konzorcium vezetője tartott beszámolót. Nem könnyű 20 hónap alatt felhúzni egy ilyen monumentális építményt, állította. Az ötvenméteres, tízpályás versenyuszodában 894 ülőhely lesz, a mobil lelátókkal együtt pedig 1100 néző befogadására alkalmas.

A régi uszodával folyosó köti majd össze.

A megjelent sportolók nevében Virovecz Richárd, a KASI vezetőedzője szólt. Kiemelte, hogy a Dél-Dunántúlon nincs hasonló létesítmény. Ezután a sportolók, a város vezetői és Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője kötött szalagot a bokrétára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában