Ctrl+C

2017.09.23. 09:00

Informatikusok és programozók ezrei hiányoznak a munkaerőpiacról

Informatikusok és programozók ezrei hiányoznak a hazai munkaerőpiacról, így nagy szükség van az utánpótlásképzésre. Élmény alapú programozóiskolát nyitottak pénteken Kaposváron.

Gyeszát Zsolt

– Ha már korán találkozik a gyermek a programozás nyújtotta élménnyel, az komoly hatással lehet mind a jelenlegi, mind pedig a későbbi életére – mondta lapunknak a kaposvári származású Szelthafner Zoltán, aki éveket töltött el piacvezető informatikai cégeknél. – Ma óriási hiány van informatikusból és programozóból hazánkban, 22 ezer ember helyezkedhetne el csak a magyar piacon. Aki ma elkezd ezzel a területtel foglalkozni, biztos egzisztenciát alapozhat meg.

– Ám, ha nem is feltétlenül a szakmában dolgozna később, akkor is sokat adhat számára a programozás – tette hozzá Szelthafner Zoltán. – Fejleszti a kreatív, algoritmikus gondolkodást. Vagyis segít egy első ránézésre bonyolult problémát véges számú elemre, részműveletre bontani, melynek révén könnyebben megoldhatóvá válik egy-egy feladat, akár egy matematikai példa is. Ez a fajta gondolkozás az élet számos területén előnyös lehet.

Ez inspirálta Szelthafner Zoltánt, hogy a magyar tulajdonú, hét országban működő Logiscool programozóiskolához csatlakozzon. A kaposvári iskolában a 8-14 éves gyerekeket célozták meg, akiket egy szerethető, gyakorlatias programozási nyelvvel ismertetnek meg. A fiatalok egy számítógépes játék elkészítésén munkálkodnak majd, mely nemcsak élményt nyújt számukra, hanem a végeredmény is megmutatható lesz a szülőknek. A fiatalok komoly informatikai, robotikai ismeretekhez juthatnak, mely a kompetencia fejlesztésén túl a későbbi pályaválasztásban is meghatározó lehet.

Együttműködnének kaposvári intézményekkel

A közoktatás valamennyi szereplőjével szeretnének együttműködni Szelthafner Zoltán szerint. Tíz kaposvári diák számára hirdettek Logiscool ösztöndíjat. Ennek során a jó tanulmányi eredménnyel rendelkező, ugyanakkor nehezebb körülmények között élő családok gyermekeinek biztosítanak ösztöndíjat. Ők 70 százalékos kedvezménnyel járhatnak a kurzusokra. De ingyen fogadnak iskolás osztályokat, szakköröket is a programozás alapjait bemutató nyílt órákra. Az iskolában végzős egyetemisták, esetleg tehetséges középiskolások is oktathatják a gyerekeket, amennyiben megfelelnek az iskolavezetés elvárásainak. A fiatalok jobb eséllyel megszólíthatják a gyerekeket.

Oktatók segítségével programoztak játékot

Az intézmény megnyitóján egy játékot programoztak a gyerekek az oktatók segítségével. A kilenc éves kaposvári Tóth Áron is érdeklődött a nyílt napon. Mint mondta, szívesen elvégezné a programozóiskolát, hiszen nemcsak a számítógépes játékok érdeklik, hanem az is, hogy hogyan készül el egy program.

Borhi Zsombor alpolgármester köszöntőjében arról is szólt, hogy jó időben érkezett Kaposvárra az iskola. Hiszen a városnak is van egy programja, amivel szeretnék elérni, hogy az informatikai képzés és a területen dolgozó cégek jelentős fejlődésnek indulhassanak a közeljövőben. Az eseményen Breuer Anita, a Logiscool iskolahálózat alapítója is köszöntötte a gyerekeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában