Helyi közélet

2018.03.17. 16:26

Kikötözték a fiút – a kórház szerint szabályosan jártak el

– Meztelenül tartották, lepedő és párna nélküli matracon fektették az autista és súlyosan fogyatékos fiát a Kaposi Mór Oktató Kórházban – állítja az édesanyja. A pedagógus hölgy többször szóvá tette a körülményeket de nem változtattak rajta. Felfekvése lett és súlyos bőrproblémái.

Sonline

– Itt van néhány fotó amit már sikerült kinyomtatnom – mutatta Sipos Irén. – A fiam meztelenül fekszik kikötözve a műanyag matracon. Pedig vittem be neki pizsamát is, de nem adták rá. Azt mondták: levenné magáról. Szerintem ha valaki ki van kötözve nem tud levetkőzni.

A pedagógus súlyosan sérült beszédképtelen, autista 17 éves fiát először Pécsre a Gyermekklinikára vitte gyógyszerbeállításra, majd ezt követően került Kaposvárra, hogy folytassák a kezelést. Itt a felnőtt pszichiátriai osztályra vették fel.

– Ahányszor jöttem látogatni, mindig az a kép fogadott, hogy meztelenül fekszik a matracon, kikötözve – mondta. – Még a szükségletei elvégzésére sem kísérték ki a mosdóba. Pedig Pécsen ezt megtették, így ott nem fordult elő, hogy maga alá vizelt. Többször jeleztem, hogy tegyenek alá lepedőt, egy párnát és öltöztessék fel. Az is előfordult, hogy meztelenül feküdt a bukóra nyitott ablaknál. Még egy takarót sem dobtak rá.

A fiú napról napra egyre rosszabb állapotba került. – Már alig volt ereje sétálni velem, akkor nagyon megijedtem – tette hozzá az édesanya. – Ráadásul a teste tele lett kiütéssel, sebekkel. A háta felfekvéses lett. A kikötözés helyén is súlyos bőrproblémái lettek. Akkor kértem segítséget a Tündérlámpás Alapítványtól, ők tanácsolták, hogy ne hagyjam annyiban.

A kórháztól azt a választ kapta, hogy a gyermek vizelete csípte ki a fiú testén a bőrt. Az édesanya azt is sérelmeztei, hogy nem maradhatott a 17 éves kiskorú fiával éjszakára sem.

Sipos Irén hozzátette: nagy csalódás volt számára a kórház hozzáállása a beteg fiához, hiszen egy rabnak és akár egy állatnak is több joga van, mint az autista gyermekének volt. A nő kezdeményezte, hogy a fiút vigyék át a pécsi klinikára. Ez szombaton délelőtt meg is történt. Mentővel szállították a fiút a gyermekklinikára.

A Kaposi Mór Oktató Kórház közleményben reagált a kaposfői hölgy panaszára

– Az ellátottat az idén március 6-án vették fel az intézmény Pszichiátriai és Addiktológiai Centrumába, önmagára és környezetére veszélyeztető magatartás miatt, nyilatkozó hozzátartozója kifejezett kérésére, s ő is hozta be a kórházba – írták. Az állapota miatt kezelése és fizikai rögzítése szükségessé vált, melyet az osztályon jogszerűen és a szakma szabályai szerint végeztek és dokumentáltak, állapotát előírás szerint kontrollálták.

Hozzátették: a hozzátartozó – annak ellenére, hogy ő kérte a beteg felvételét – folyamatosan elégedetlenségét fejezte ki a kezeléssel és a munkatársakkal kapcsolatban. Tekintettel a beteg korlátozására és állapotára, bírósági bejelentést tett az intézmény, megtörtént a szakértői vizsgálat, és a bíróság végzésben elrendelte a kötelező gyógykezelést. A kapcsolattartás a hatósággal folyamatos volt, a bíróság a kötelező gyógykezelés fenntartását szükségesnek látta.

– A bíróság tájékoztatása szerint a bírósági végzés felülírja a gondnok döntését – hangsúlyozták. – Amíg veszélyeztető a magatartása, a beteg nem bocsátható el, másik intézménybe áthelyezése is bírósági eljárás lefolytatásával, és az ottani befogadó nyilatkozattal lehetséges. Ettől az intézmény nem zárkózott el, erről a hozzátartozó is tudomása volt, de amíg ez nem történt meg, a Kaposi Mór Oktató Kórház bírósági végzés által kötelezett volt az ellátásra.

– Kezelőorvosa ismét konzultált a beteget korábban kezelő intézménnyel, a szülő kérésének megfelelően és a szakma szabályai szerint – írták a közleményben. – A klinika a mai napon jelezte felénk, hogy a szülő kifejezett kérésére átveszi a beteget a szükséges dokumentáció birtokában. Sürgősséggel sikerült a bírósági határozatot megkapni, így a beteget átszállították az őt korábban kezelő intézménybe.

– A beteg kezelése a Kaposi Mór Oktató Kórházban végig dokumentált és indokolt volt, aktuális állapotát és kórjelzését alapul véve – emelték ki. – A kezelés és a rögzítés indokai, okai, körülményei részletesen, előírás szerint dokumentálásra kerültek, az intézmény jogszerűen, a beteg érdekeit és jogait, az osztályon ápolt többi beteg jogait és az ápoló személyzet jogait figyelembe véve járt el.

A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház szerint az egyik kereskedelmi televíziós csatorna híradójában megjelent interjú a kórházzal kapcsolatban egyoldalú, megalapozatlan és valótlan állításokat tartalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában