városi legenda

2017.10.22. 11:30

„Láttam a sunyi pofáját” – krokodil napozott a Deseda tó partján

Kettőezer júliusában egy furcsa történet röppent fel a Kaposvár környéki Deseda tóval kapcsolatban. Egy férfi ugyanis állítólag egy krokodilt, vagy kajmánt látott a tározóban.

Molnár Gábor

A szemtanú, egy 47 éves erdőművelő a következőket nyilatkozta akkor a Somogyi Hírlapnak. – A Deseda északi részén horgásztunk, voltunk tízen, tizenöten – mondta. – Ez a rész erősen nádas, ide már nem járnak a fürdőzők, kirándulók, horgászok is csak kevesen. A nádon, tőlem mintegy öt méterre napozott egy 50-70 centis – szerintem – kajmán, (vagy krokodil) a farka már a vízbe lógott, csak a feje és az első lábai voltak szárazon.

A férfi látta a krokodil fogait és ahogy fogalmazott „a sunyi pofáját”. Meg akarta fogni, de kézzel azért nem mert hozzányúlni, mire azonban a merítő hálóval visszaért már eltűnt. Szerinte valamilyen illegális csatornán kerülhetett az országba. Talán kapta valaki, azután ideje vagy pénze nem volt tartani, így inkább elengedte. – Jó a szemem, nem voltam berúgva, én tényleg láttam ezt az állatot – hangsúlyozta.

A Somogyi Hírlapban megszólítottak egy szakértőt is, aki szerint a Deseda tavasztól őszig ideális hely lehet egy ilyen állatnak, ám telet nem bírná ki. Majd tréfásan hozzátette: olyan ez, mint a Loch Ness-i szörny, hiszem, ha látom!

A hír megosztotta a kaposváriakat, volt, aki elhitte, de sokan csak kacsának tartották a krokodil-esetet. Valaki még azt is tudni vélte, hogy pár nappal a cikk megjelenése után, kifogták az állatot.

Később kiderült, valaki – valószínűleg – heccből egy felfújható krokodilt rakott a tó partjára, s ez okozta a felbolydulást. A vicceskedő ismeretlen annyit elért, hogy pár napig beszédtémát adott a környéken élőknek, a médiának pedig egy sztorit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában