Erzsébet tábor

2017.07.27. 19:44

Le kell bontani az épek és a sérültek közötti falat

A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesülete már harminc éve segíti a fogyatékkal élők művészeti fejlődését. A fonyódligeti Erzsébet Táborban az idén két turnus alatt 120 értelmi fogyatékkal élő gyermek alkothat. Csütörtökön Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára is ellátogatott a táborba.

Turbéki Bernadett

A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesülete számtalan művészeti alkotótevékenysége mellett évente kulturális fesztiválokat tart. A fonyódligeti Erzsébet Táborba először öt éve hoztak fiatalokat táborozni. – Nagyon fontos kiemelni, hogy ebben a táborban a fiatalok ép társaikkal integráltan vesznek részt – mondta Asztalos Zsolt, az egri székhelyű egyesület elnöke. – Itt tíz gyermekre két pedagógus és egy művészeti vezető jut. Nemcsak a gyerekeket képezzük, hanem a pedagógusokat is, hogy az itt eltöltött egy hét alatt tartalmasan teljen a gyerekek szabadideje. A délelőtti foglalkozások alkalmával varrással, nemezeléssel, bőrdíszmüvezéssel, és speciális táncokkal ismerkedhetnek a fiatalok. De van már színkottás zenei képzésünk is. Mindenkiben megkeressük azt a művészeti vonalat, amit kedvel és amiben kitűnhet, akár az épek között

– Ezekkel a képzőművészeti alkotások üzennek az egész társadalomnak – emelte ki mondandójában Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. – Az itt készült tárgyak tulajdonképpen hidak a többségi társadalom felé, hogy az épek is megértsék, milyen fontos a falak lebontása az épek és sérültek között. Ugyanakkor a táboroztatással a szülők is fellélegezhetnek, pihenhetnek egy kicsit, tehermentesítjük a családot is.

A hazánkban élő 500 ezer fogyatékos közül 43 ezer a szellemi fogyatékkal élő, és közülük több mint 10 ezer a gyermek. Elsősorban őket és családjaikat érinti a Fecske elnevezésű program, amely megoldást jelent, amikor a szülő elmegy otthonról, tudja a speciális igényű gyermekét valakire rábízni. Erre a célra az idén 65 millió forintot költött a kormányzat. – Ezt az összeget jövőre megduplázzuk, vagyis 130 millióra emelkedik az erre fordítandó összeg – tette hozzá Czibere Károly. – A speciális foglalkozást igénylők között egyre nagyobb kereslet van azokra a programokra, amelyek nekik szólnak. A kormányzat tavaly 4.4 milliárd forintot fordított az Erzsébet Táborokra, idén már 5,2 milliárdra emeltük az összeget. A programot továbbra is bővíteni szeretnék. Az eddigi 28 ezer férőhelyet 2020-ra szeretnék megduplázni Fonyódligeten és Zánkán. A megvalósításra 3 év alatt 26 milliárdot fordítanak majd.

A speciális igényű gyerekek az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeztek Fonyódligetre, összesen hat intézményből. A fegyverneki Dikác Dávid a legfiatalabb közöttük, csupán tíz éves. Még felsorolni sem könnyű, mennyi mindent alkotott néhány nap leforgása alatt. – Kedvencem a kézműveskedés – mondta. – Bőrből fűztem pénztárcát, kulcstartót, karkötőt, és terítőt is készítettem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában