csemetések gyilkosai

2018.04.22. 11:30

Már rajzanak a cserebogarak, óriási károkat okozhatnak

A meleg tavaszi időben már megjelentek a májusi cserebogarak, amelyek már lárva állapotban komoly károkat okoznak a csemetésekben.

Góz Lilla

– A lemezes csápú bogarak közé tartoznak a cserebogárfélék, a talajban fejlődnek ki három év alatt – mondta el Farkas Sándor egyetemi docens. – Rajzásuk alkonyatkor történik, ötévente figyelhető meg a gradáció, azaz a túlszaporodásuk. Farkas Sándor elmondta: a meleg idő kedvezett a fejlődésüknek, a tapasztalatok szerint április közepétől már megtalálhatóak a kiskertekben.

Ihárosi Péter, a Sefag Zrt. szóvivője elmondta: egyszerre három cserebogár törzs van jelen Somogyban és minden évben valamelyik rajzik.

– Komoly károkat okoznak a friss erdősítéseknél, lárva állapotban a csemeték gyökereit károsítják, kifejlett állapotban pedig a fák leveleit rágják – tette hozzá Ihárosi Péter. Úgy vélte: nehéz védekezni ellenük, a permetezés igen költséges, csak helikopterrel végezhető és csak a nem védett területeken, ezért talajműveléssel próbálják gyéríteni az állományt. Megemlítette azt is, folynak kísérletek, hogy feromonnal gyűjtsék össze a bogarakat.

– A tövisszúró gébics felszúrkódja az ágakra, de a rigók is előszeretettel eszik meg a cserebogarakat – mondta el Molnár Marcell, a Magyar Madártani Egyesület kaposvári csoportjának vezetője. – A kemény kitinpáncél miatt a nagyobb testű madarak tudják elkapni, ám számukra a cserebogár nagyon fontos fehérjeforrás. Régen a háztáji gazdaságokban összesöpörték a bogarakat és ezzel etették a tyúkokat.

A cserebogarakat szívesen fogyasztják például a francia ínyencek is. Sőt, magyar receptet is találni, hogyan kell levest készíteni a cserebogarakból és készült belőlük liszt is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában