rendezvény

2018.03.26. 19:09

Internetfieszta a kaposvári tékában

Internet Fiesta címmel egyhetes rendezvénysorozatot indult csütörtökön a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban. Jól rajtolt a nyitónap, s a házigazdák újabb színvonalas programokkal várják a látogatókat.

Harsányi Miklós

Könyvtár, internet, egészség: három területre összpontosítanak az előadások, melyek a fiatalok érdeklődését éppúgy felcsigázhatják, mint az idősebbekét. Élj 100 évet egészségesen: meridiántorna várta csütörtök délelőtt a vendégeket, délután Centauri író-olvasó találkozójára hívták a látogatókat. Virágh Erzsébet, a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár munkatársa kiemelte: 15 program szerepel a március 29-ig tartó rendezvénysorozatban.

– Az élményközpontú informatikai oktatásról és a somogyi erdők titkairól éppúgy szó esik majd, mint a megyénkben található gyógyfürdőkről – tudtuk meg. – Trendhagyó irodalomóra címmel alsó tagozatosoknak szervezünk koncertet a könyvtárban, s a Baba-Mama Klub rendezvényén az egészséges lelki fejlődésről beszélgetnek a résztvevők, s persze nem marad el a húsvéti játszóház sem.

Virágh Erzsébet rámutatott: gyorsan terjed a híre a programoknak, s már most sokak érdeklődését felkeltette. Azt szeretnék, ha a látogatók minél gyakrabban felkeresnék a könyvtárat, s új beiratkozókra is számítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában