gyógyszertárak

2018.03.20. 20:00

Hol váltja ki a gyógyszert? Alig van patika a somogyi falvakban

Egyre kevesebb somogyi kistelepülésen működik patika. A megye falvainak ötödében érhető el a gyógyszertári szolgáltatás. Sok helyen a falugondnok segíti a gyógyszerek beszerzését, másutt az önkormányzat megbízására a háziorvos teszi ezt.

Stanics A.

– Elfogyott a gyógyszerem, vérnyomáscsökkentőt szeretnék – mondta Jeremiás Ferencné a bőszénfai orvosi rendelőben. Rajta kívül egyre többen érkeznek a rendelési időben, hiszen a vizsgálat után azonnal meg is kaphatják a gyógyszereiket is.

Jeremiás Ferencné hozzátette: örül ennek a megoldásnak, mert korábban sokat kellett utaznia – akár betegen is – a megyeszékhelyre, hogy kiválthassa receptjeit. – Húsz kilométerre vagyunk a várostól, s bár elég jó a buszközlekedés, de betegen nem szívesen utazik az ember, és még így is fél nap elmenne, ha be kellene menni a városba – hangsúlyozta. – Nálunk ráadásul a családban mindenki gyógyszert szed. Az itteni megoldás nagyon praktikus. Csak eljövünk, és azonnal ki tudjuk váltani a receptet.

Van ahol a háziorvos a patikus Az 550 lakót számláló településen évtizedek óta nincs patika. A gyógyszertáraknak nem éri meg fenntartani a szolgáltatást. A bőszénfai önkormányzat a háziorvossal kötött szerződést, hogy patikai szolgáltatást is nyújtson a településen élőknek. Ez egy rendkívül praktikus és gyors megoldás, ha gyógyszerre van szükség.

– Közvetlen kapcsolat van a háziorvossal, így azonnal tudja, milyen gyógyszert adjon a betegnek, melyik, hogyan vált be, esetleg másikat próbálnak – hangsúlyozta Nyitrai István, Bőszénfa polgármestere. – Ha bármilyen probléma adódik, például a mellékhatások terén, akkor máris tud változtatni a gyógyszeren a doktor. S az is fontos, hogy kiküszöböltünk egy kaposvári utazást. Az önkormányzat zárható szekrényt vásárolt és egy minimális díjat fizet a patikai szolgáltatásért a háziorvosnak.

Bőszénfán kívül ma már egyre kevesebb somogyi településen működik patika. Jelenleg csupán minden ötödikben érhető el ez a szolgáltatás. A kevés lélekszámú, a megyeszékhelytől távol lévő falvakban már évtizedek óta nincs patika. A legtöbb településen a falugondnoki hálózat segíti a gyógyszerek kiváltását.

Zselicszentpálon miután a háziorvos felírta a receptet a betegnek, beviszi az önkormányzati hivatalba és ezt követően délután a falugondnok osztja ki a névre szóló gyógyszercsomagot.

– A beteg odaadja a receptet és az azon szereplő pénzt – mondta Szabó József Zselicszentpál polgármestere. – Ezt külön borítékokban gyűjtjük, majd a falugondnoki szolgálat bemegy a városba és ott kiváltjuk a recepteket. Délután mindenki névre szólóan megkapja a gyógyszert és a visszajáró pénzt.

Mivel a legtöbb somogyi településen egyre több idős él, így sok a krónikus beteg is, akiknek gyógyszerre van szükségük. Ezért is egyre fontosabb a falugondnoki hálózat működtetése. Magyarországon 760 000 ember lakik olyan 2000 fő vagy annál kisebb lakosú településen, ahol egyáltalán nem működik gyógyszertár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában