nincs vége a játéknak

2018.11.06. 22:30

Megvannak a Gyermekmosoly idei nyertesei!

Óriási sikert aratott a 2018-as Gyermekmosoly fotópályázatunk. Összesen 813 gyermek fotóját küldték be a játékra, s közel 79 ezer szavazat érkezett a képekre.

Sonline

Lezárult a Sonline.hu Gyermekmosoly 2018 fotópályázata, 0-3 éves kategóriában 1897 szavazattal az öreglaki Daku Fruzsina nyert, míg a második 1738 szavazattal a buzsáki Kovács-Csalódi Boglárka, a harmadik pedig 1587 szavazattal az osztopáni Babai Botond Levente lett.

 

Daku Fruzsina, Kovács-Csalódi Boglárka, Babai Botond Levente

 

A 4-7 évesek között a kaposvári Békei Enikő lett az első, megelőzve a kaposvári Jusits Botondot és a barcs-drávaszentesi Bogdán Vivient.

Békei Enikő, Jusits Botond, Bogdán Vivien

A helyezettek a nyereményüket e-mailben kapják majd meg, s a CEWE ajándékutalványt az idén november 12-től 30-ig, és 2019. január elsejétől november 30-áig lehet beváltani egy összegben.

A nevezőknek köszönjük a részvételt a voksolóknak pedig a rengeteg szavazatot.

Ezzel még nem ért véget a játék, figyeljék a Somogyi Hírlapot, indul ugyanis a második kör. A beérkezett fényképek közül online olvasóink segítségével mindkét kategóriában az első 30 legtöbb szavazatot elérő fotó automatikusan bekerül a megyei napilapba, ahol november 7-től hármasával egy újabb versenyben vesz részt. Itt majd egy szavazószelvény segítségével újból kiválasztjuk kategóriánként a három legjobbat, akik további CEWE ajándékutalványban részesülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában