köszöntés

2018.04.23. 13:55

Minden pénzt megér, ha átölel egy gyermek

Kaposvár bölcsődéiben minden gyereket fogadnak, akinek ellátásra van szüksége. Ennek ellenére a város önkormányzata férőhelybővítést tervez és csökkenti a gondozási díjakat.

Koszorus Rita

A bölcsődék napján köszöntötték az áldozatos munkát végző szakembereket a városháza dísztermében szombaton. Az ünnepségen Oláh Lajosné alpolgármester köszönte meg a kisgyermeknevelők, szaktanácsadók, dajkák, intézményvezetők munkáját. – Arra biztatjuk az édesanyákat, édesapákat, hogy bátran vágjanak bele a családalapításba – mondta. – Kaposvár segít, hogy a terveiknek anyagi akadálya ne legyen.

Az ünnepségen elismerésben részesültek a kaposvári bölcsődék legkiemelkedőbb dolgozói, így Árbogászt Petra szaktanácsadó is, aki 11 éve bölcsődei dolgozó és kisgyermeknevelőként is dolgozott. – Számomra más foglalkozás elképzelhetetlen volt – mondta Árbogászt Petra. – A gyerekek szeretete, tisztelete mindent megér.

Elismerésben részesült Bor Istvánné kisgyermeknevelő is, aki a kórház gyermekosztályán kezdte pályafutását, de 12 éve bölcsődés gyerekekkel foglalkozik. – Önzetlenül teszem a dolgom, a gyerekek úgyis rengeteget visszaadnak a szeretetükkel – mondta Bor Istvánné. – Beérik a munkám gyümölcse, amikor odaszaladnak és átölelnek, s azt mondják, szeretlek. Ez mindent megér, vagy amikor találkozom velük idősebbként.

Ittzés Balázs 8 évig dolgozott a kaposvári bölcsődékben gyermekorvosként. Lelkiismeretes munkájáért ő is elismerést kapott. Ittzés Balázs három éve már nem dolgozik, ám a bölcsődei munkáról azt mondta: nagyszerű időszak volt. – Nagyon súlyos hiányként élem meg, hogy nap mint nap nem találkozhatok a gyerekekkel – mondta a nyugalmazott gyermekorvos. – Annak ellenére is, hogy van hat gyerekem, és kilenc unokám. Mindennap mentem mindegyik bölcsődébe, de ezt a munkát nem éreztem feladatnak, annyira örömmel végeztem.

Csóligné Szliczki Katalin, a Kaposvári Bölcsődei Központ vezetője elmondta: az intézményekben teljes a létszám, összesen 22 csoportban 281 kisgyermeket nevelnek. – Minden gyermeknek biztosítunk ellátást – mondta az intézményvezető. – A védelembe vett gyerekeket január óta kötelező is felvennünk. Ha valaki időközben bejelenti, hogy el kell mennie dolgozni, akkor nem tehetjük meg, hogy nem vesszük fel. Pörgős életet élünk most, ezért gyorsan változik minden. Sokan meggondolják, hogy bölcsődébe adják-e a gyereküket vagy sem. De azt látom, hogy ma már egyre többen úgy látják: nem rossz dolog a bölcsőde. Sőt, az óvónők szerint a bölcsődés gyerekek jobban tudnak alkalmazkodni a szabályokhoz.

Két év alatt ötszörösére nőtt a diplomás szakdolgozók száma a kaposvári bölcsődékben, ezzel pedig a szakmai színvonal is megvan egy jó ellátáshoz. – Beléptünk mi is a pedagógus életpályamodellbe, ez sokat segített – mondta Csóligné Szliczki Katalin. – Korábban mindenhol a minimálbért, 122 ezer forintot kerestek a dolgozóink, ám aki a diplomáját megszerezte, az már a pedagógus-bértábla szerint kapja a fizetését.

Tizedére csökken a napi gondozási díj

Szita Károly, Kaposvár polgármestere lapunknak elmondta: mivel a munkaerőpiac igénye fokozódik, a városvezetésnek is előre kell gondolkodnia. – Az ember mindig optimista, és miben legyen optimista, ha nem abban, hogy még több munkahelyre lesz szükség és még több gyerek születik majd – mondta a városvezető. – Nem szeretnénk, hogy akkor kelljen bővíteni, amikor már megszülettek ezek a gyermekek. A szándékunk az, hogy kérjük az Európai Uniótól a foglalkoztatási paktumból egy 60 millió forintos összeg átcsoportosítását, amelyből új bölcsődei helyeket építünk. Szita Károly hozzátette: ez az optimizmus hatja át azt is, hogy a város május elsejétől csökkenti a bölcsődei gondozási díjat tizedére, napi 210-ről 20 forintra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában