játékfilm

2018.09.25. 20:00

Miskolctól Hollywoodig – Madarász Istinek a filmezés az élete

Madarász Isti nem tanulta a filmkészítést, de leforgatott már több rövid- illetve játékfilmet, és a kiváló kritikai visszhangot kapott Hurok című mozit. Emellett dolgozott a Barátok köztben, és munkakapcsolatban volt Tom Hanks-szel, Ridley Scottal és Oliver Stone-nal is. A filmrendező diákoknak tartott előadást Kaposváron.

Fenyő Zsuzsa

- Hogyan lett önből filmrendező?

– Nagyon tetszik nekem a forgatások hangulata, hogy valamit közösen alkotunk, aztán megnézik az emberek. Nagyon szeretek hatást kiváltani. Az iskolában még színészkedtem, de egy idő után azt éreztem, hogy nekem jobb ötleteim vannak, mint a rendező tanároknak. Középiskolában pedig megfertőztek a filmek. Néztem a filmeket, hogyan veszik fel a képeket, aztán mondtam az öcsémnek, hogy menjünk ki a kőbányába, öltözzünk át cowboyruhába, vigyük ki a műanyag pisztolyunkat és játsszuk azt, hogy lövöldözünk egymásra. De forgattunk még sok akció és horrorfilmet is az iskolában. Minden hibát elkövettünk, ahogy azt kell. Filmről filmre sajátítottam el, hogy mit hogyan kell csinálni. Az első három filmemet is úgy forgattam le, hogy nem volt hozzá forgatókönyv.

– Hogyan került be a filmes szakmába?

– Budapestre kerültem és kitaláltam, hogy felajánlom a stáboknak, hogy csinálok nekik werkfilmet, természetesen ingyen, és akkor beengedtek a forgatásokra. A werkfilmest mindenhova odaengedik, így mindenbe beleláttam és sokat tudtam tanulni. Aztán elkezdtem asszisztenskedni, mert rájöttem, hogy azért már pénzt is adnak. Először a cigicsikkeket kellett összeszednem egy mezőn a forgatás után. De ezt nagyon jól csinálhattam, mert másnap előléptettek harmadik asszisztensé. És így szépen lépésről lépésre bedolgoztam magam. Közben meg csináltam a saját filmjeimet, beneveztük őket filmfesztiválokra, valamelyik díjat is nyert. Nagyon sokan biztattak és bátorítottak, és sok jó visszaigazolást is kaptam. Filmeztem éjjel-nappal.

– Ma már nagy nevű külföldi filmesekkel is kapcsolatba került.

– Mivel elég sok külföldi filmet forgatnak manapság Magyarországon, ezért egyre több sztár és sztárrendező is dolgozik itt. Andy Vajnának támadta az az ötlete, hogy a forgatási szünetben tartsanak workshopokat a szakmának. Egy idő után én lettem ennek a moderátora. Ezek a nagy emberek egyébként nagyon gyanakvóak, például újságíróval nem is szívesen állnak szóba. Életem mázlija ez a lehetőség. Itt volt például Ridley Scott, Ron Howard, Oliver Stone és Tom Hanks is. Tom Hanks nagyon kedves, szerény és normális pasi. Ridley Scott meg leültetett és egy órát beszéltünk filmekről a workshop előtt. Tőle megkérdeztem, hogy kimehetek-e a forgatásra és igent mondott. Úgy kezelt, mint egy jó ismerőst, bemutatott a színészeknek is.

– Kevesen tudják, hogy a Barátok köztben is dolgozott.

- Rendezőként dolgoztam négy éven keresztül a sorozatban. Ez gyakorlatilag egy gyár, nagyon gyorsan kell dolgozni, de nagyon sokat tanultam itt.

A Hurok című filmje nagyon jó kritikákat kapott, és a közönség is szerette. Ezt tartja eddigi legfontosabb munkájának. Legutóbbi rendezése egy gasztromusical Balla Eszterrel és Bereczki Zoltánnal. Erről azt mondta: szerencsés csillagzat alatt született, volt hozzá pénz, volt rá idő, remek szereplőgárda. Élete egyik legjobb 17 napja volt a forgatás. Viszont a filmes szakma a világ legnagyobb játszótere és nekem hatalmas szerencsém van, hogy beengedtek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában