fejlesztés

2018.02.18. 10:40

Nagy vonzerő a kisvasút a hazai és a külföldi turistáknak

A kormány 1,4 milliárd forintnyi forrást biztosít a MÁV-nak a kisvasutak felújítására, karbantartására. Az összeget meghatározott feladatokra lehet felhasználni, a vasúttársaság mintegy 500 millió forintot fordít a balatonfenyvesi kisvasútra. Évről évre turisták sokasága pihen Fenyvesen, a méltán népszerű nyaralóhely egyik közkedvelt látványossága a vasút.

Harsányi Miklós

A fenyvesi kisvasút a turizmus szerves része, bűn volna megszűntetni - állt ki a jó ideje borotvaélen táncoló és a legutóbbi tervek szerint újra megszüntetésre itélt vonal mellett Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke.

Megyénkben – a mesztegnyői és a kaszóin kívül – Balatonfenyvesen van kisvasút. Ez utóbbi a MÁV-Csoporthoz tartozik, s a fejlesztések kapcsán a pénzt részben tervezésre fordítja a társaság: az Imremajor-Csisztapuszta fürdő közötti szakasz újraindításához szükséges építési engedély megszerzése 2018 végéig várható. Ezen kívül kivitelezési munkálatokat végeznek a balatonfenyvesi állomáson, illetve a jelenleg üzemelő szakaszon alkatrészcserékre, vágányszabályozásokra kerül sor a harmadik negyedév és 2019 decembere között.

– A kisvasút az egyik legnagyobb helyi turisztikai attrakció – hangsúlyozta Soltész Berta, a Balatonfenyvesi Turisztikai Egyesület programszervezője. – Nemcsak a helyieknek és környékbelieknek fontos, hanem az idelátogató turisták is nagyon kedvelik.  Sokaknak ez az egyik kedvenc programjuk, a csodálatos Nagy-Berek felfedezéséhez ideális közlekedési lehetőséget teremt a kisvasút, mely remekül kiegészíti az egyesületünk által szervezett gyalogos és kerékpáros programokat is. Remélhetően hamarosan újabb fejlesztéseket hajtanak végre a Csisztapuszta fürdő vonalon is: ez több szempontból hasznos lenne, tovább növelné a település vonzerejét.

A balatonfenyvesi kisvasút esetében – a bérletes helyi utasokat kivéve –  a szezonalitás a jellemző, tájékoztatott a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.  Az utasforgalom a tavaszi osztálykirándulások és a nyaralói szezon korai időszakában kezd megemelkedni. A nyári hónapokban hat vonatpár közlekedik, a nappali vonatok kihasználtsága négy kocsi – kocsinként 55 ülőhellyel – esetén is száz százalékos. Az utasok jellemzően családi programként utaznak Somogyszentpálig és vissza. Nyáron a vonatok kihasználtságát befolyásolja az időjárás is: ha a nyaralók nem tudnak a parton pihenni, aktív pihenésként a vonatozást az utazást választják.

A felvetésre – miszerint mit tesz a vasúttársaság annak érdekében, hogy még vonzóbb legyen a kisvasút, azt közölték: alapvetően közszolgáltatásban közlekednek a járatok, de vannak időszaki rendezvények és különvonatok is.

A MÁV-Start 2018-ra összeállított program tervezetének része volt a február tizedikei fotósvonatos utazás is, a rendezvénysoroztat tavaly a Berekmikulás expresszvonatokkal indult. Célnak nevezték, hogy a kisebb utasforgalmú időszakban olyan rendezvényekkel csalogassák az utasokat, amelyeket a helyi turisztikai egyesületekkel vagy az önkormányzattal közösen szerveznek.

Van olyan program a sorozatban – balatonfenyvesi veteránjármű találkozó –, amely kimondottan önkormányzati kezdeményezésre és szervezésre indult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában