charolais marhafajta

2017.10.17. 20:00

Naposcsirkéért cserélték, mára meghódította a világot a charolais

Naposcsirkéért cserélték el 1971-ben, így jelent meg először Magyarországon, a Szikszói Állami Gazdaságban a charolais marhafajta. Dél-Afrikától Mexikóig elterjedt, ízletes a húsa és nagyon jól alkalmazkodik a környezethez. Erről a fajtáról tanácskoztak ma Hajmáson, ahol több mint 100 egyedet tartanak.

Góz Lilla

Közel száz charolais legel Hajmáson. Lóki Géza, a Zselicvölgy-Szabadidőfarm Zrt. tulajdonosa elmondta: öt éve kezdtek el foglalkozni ezzel a fajtával. Egy részét eladják a hazai és a külföldi piacokon. – Öt éve van törzstenyészetünk, most dolgozunk egy vágópont kialakításán, már csak a gépek hiányoznak – tette hozzá Lóki Géza. – Célunk, hogy helyben dolgozzuk fel ezt a fajtát, de már most is megtalálhatók étlapunkon a charolais marhaételek, amely nagyon kedveltek, mert nem zsírosak, faggyúsak.

A fajta 1971-ben jelent meg Magyarországon, azóta már 13 ezerre tehető a számuk. Domokos Zoltán, a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének ügyvezetője elmondta: egy szikszói állami gazdaság hozta be barterüzlet keretében, naposcsibéért cserélték, a mai szlovén területről érkezett az első szállítmány. Hozzátette: nem csak hazánkban, hanem világszerte elterjedt. Nagyon könnyen alkalmazkodik a földrajzi viszonyokhoz, könnyen kezelhető és nagy arányú a súlygyarapodása, s egyre kedveltebb a genetikailag szarvtalan fajtája.

A charolais marháról és az állat tartásáról, eladásáról tartottak kedden szakmai konferenciát. A rendezvényen szó esett a termelőket érintő problémákról is. Bujdosó Márton, a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete elmondta: idén 25-30 százalékos árcsökkenést tapasztaltak. – Míg a tavalyi tejár csökkenésnél igen hangos volt az ország, a húsár csökkenéséről nagy volt a hallgatás – mondta –, az árcsökkenés a nyereségesség határára sodorta az ágazatot, éppen, hogy nullára futottunk ki. Remélem ez csak átmeneti lesz.

Feldman Zsolt államtitkár előadásában elmondta: a magyar mezőgazdaság jelentős növekedést mutat az elmúlt években. – Az éves kibocsátása 2600 milliárd forint fölé emelkedett, ennek fontos szelete nem csak a tejelő, hanem a húsmarha is – tette hozzá az államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában