Balatonfenyves

2017.08.23. 16:03

Táborból a társadalomba, összehozzák az épeket és a sérülteket

Társadalmi változást hozhat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mozgáskorlátozott Tábora, amelynek keretében az idén 250 fiatal nyaralhat akadálymentesen Balatonfenyvesen, ahová a Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége is ellátogatott szerdán.

Turbéki Bernadett

– Több lehetséges helyszínt is bejártunk a szervezés kapcsán, ám nem mindegyik felelt meg a mozgáskorlátozottak igényeinek. Volt, ahol elég férőhely lett volna, ám az ajtón nem fértünk volna be az eszközeinkkel – mesélte Bánlaki Szabolcs, aki szintén kerekesszékes, ám a szervezésből is oroszlánrészt vállalt. – Azt tudjuk, hogy nincs olyan hely, ami százszázalékosan akadálymentes, ám sokat tudunk tenni azért, hogy azzá váljon. Itt vannak például az önkéntesek, akik még a Balatonba is besegítenek bennünket. Nem kell otthon a négy fal között ülnünk, egyre több törekvés arra, hogy mi is részt vehessünk a legkülönfélébb programokban.

Balatonfenyvesen, a tábor közelében egy partszakaszt is akadálymentesítettek külön erre az egy hétre. Egy speciális rámpán közelíthetik meg a vizet, melyről akár vitorláshajóra is felszállhatnak.

– Szeretem a vizet, ám leginkább nézni, nem merészkedtem még bele, mert hideg – mondta budapesti Buzdogán Gyula, aki már harmadszor vesz részt ilyen táborban. – A közösség, a tánc a zene és a barátok miatt érdemes ide eljönni minden évben.

Foglalkozások keretében olyan témákat dolgoznak fel, mint a munkavállalás, tanulás, párkapcsolat, amelyről szakemberrel csak ritkán tudnak beszélgetni. Emellett a szórakozás is teret kap.

Ott jártunkkor éppen az előző esti diszkóélményeiket mesélték a 16-40 év közötti fiatalok, akik csaknem tíz helyszínen kézműveskedhettek szerdán. Agyagozás, vesszőfonás, bőr-díszművesség, nemezelés, fafaragás volt a kínálat, ám egy kovács is elhozta műhelyét, valamint kürtős kalácsot sütöttek a táborlakóknak egy standnál.

– Kiskoromban a technikatanárom mindig agyagoztatott bennünket, úgyhogy most nosztalgiázom – mondta Jendicsek Cintia, aki másodszor van itt. – Én mindig épek közé jártam iskolába, nem voltak eddig mozgáskorlátozott ismerőseim, de itt szereztem új barátokat.

A tábor célja, hogy az épeket és a sérülteket összehozza, mert ez a társadalom működésére is kihat a későbbiek folyamán. Ennek jelentőségét hangsúlyozta Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége is, aki a Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteként látogatta meg szerdán a táborlakókat, akik éppen kézműves asztalnál munkálkodtak. – Minél több együtt töltött időre van szükség, mert a megismerés során derül ki, miben és hogyan kell segíteni. Ez az egy hét nemcsak a mozgáskorlátozottaknak hoz minőségi változást az életükben, hanem az ép segítőik is tanulnak tőlük, amelynek eredménye később általuk megjelenhet a társadalomban – mondta a köztársasági elnök felesége. – Mindig örülök, amikor látom, hogy a fiatalok milyen segítőkészek tudnak lenni.

Herczegh Anita hozzátette: a gyermekeit is arra sarkallja, hogy ha tudnak, segítsenek. Náluk ez családi hagyomány, mert a szülei is támogatnak határontúliakat egy alapítványon keresztül.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a táborszervezéssel egyúttal azokon is segít, akik a fiatalokat a hétköznapokon látják el, mert ez idő alatt ők is kipihenhetik magukat, amíg gondozottjuk nyaral.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában