hangulat - videó

2018.05.27. 17:34

Tízezrek látogatták a Rippl-Rónai Fesztivált

A hétvégén kiállításmegnyitókkal, tárlatvezetéssel és remek koncertekkel folytatódott a Rippl-Rónai Fesztivál.

Koszorus Rita

Utcazenészek varázsoltak remek hangulatot a Fő utcára, s a művészek is szorgosan ténykedtek vásznaiknál. A Vigasságok terén a gyerekeket várták, belekóstolhattak – akár szó szerint is – a mézeskalács készítés fortélyaiba, de kipróbálhatták magukat bőrművességben, sőt még akár régészként is.

Este a színpadokon olyan előadók váltották egymást, mint Hobo, Müller Péter Sziámi vagy a Mardi Gras Jazz Band.

A fesztivál leglátogatottabb koncertje a Piramis évek volt, amelyre több ezren voltak kíváncsiak. Összesen a négy nap alatt közel húszezer látogató fordult meg a 17 helyszínen tartott, 70 programon.

A Rippl-Rónai Fesztivál keretében nyílt meg a 23. Nemzetközi Miniatűr Kiállítás a SzínFolt Galériában. Egészen pontosan a galéria előtt, a Fő utcán tartották a megnyitót, amely így teljes egészében beleolvadt a fesztiváli forgatagba.

Amatőr és profi alkotók is küldtek műveket, 77 kiállító 770 képét mutatták be a művészetkedvelő közönségnek. – Évek óta azonos méreteket határozunk meg – mondta el Szabó Károly Attila, a Szín-Folt Művészeti Alapítvány Kuratóriumának elnöke. – Témamegjelölés nincs, sem megszorítás, ezért nagyon színes a kiállítás anyaga.

25 hivatásos és 52 amatőr alkotó vett részt a 23-ik Nemzetközi Miniatűr Kiállításon, amelyen a vibráló színekkel operáló miniatűr tájképek mellett helyet kapott az experimentális akvarell is. – Kísérletezem a vízzel, a papírral, az ecsettel – magyarázta képeinek születését a Svédországból érkezett Marika Pázsit. – Tíz miniatűrt igyekeztem felfűzni egy témára, amely nem volt könnyű feladat. Már a formátum miatt sem, de végül a képek elkészültek, és a Maradandó emlékeim címet adtam nekik.

Alkotásaival a svédországi Mönlandból érkezett Marika Pázsit Kaposvár Város Díját kapta a megnyitón. A Somogyi Hírlap díját pedig Bitó Liliána kaposvári alkotónak ítélte oda a zsűri.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában