fejlesztések

2018.02.20. 11:30

Új élményelemekkel bővülnek a kalandparkok

Zajlanak a karbantartó munkák a Balaton környéki kalandparkokban, már a tavaszi nyitásra készülnek. Új élményelemekkel is bővülnek, ezzel is gazdagítva a magyar tengerhez látogatók szabadidős programjait.

Gyeszát Zsolt

Az idén lesz tíz éves a Zamárdi Kalandpark, mely szintén megújul még ebben az esztendőben. – Folyamatosan karbantartunk, de az elnyert pályázati forrásnak köszönhetően egy nagyobb felújítást is el tudunk végezni – mondta Bacsó Ágota, a kalandpark vezetője. – Ezzel együtt az élményelemek sorát is bővítjük, új kalandpályát építünk a gyerekek részére, illetve egy másikat a junior és a felnőtt korosztály számára.

Mint megtudtuk, a fejlesztést a Magyar Turisztikai Ügynökség által koordinált pályázat segíti, melyen a Zamárdi Kalandpark közel 12,4 millió forintot nyert. Ugyanennyit kell hozzátenniük önrészként, így csaknem 25 millió forint értékű fejlesztést végeznek el. A beruházás egyébként is szerepelt a park terveiben, viszont az elnyert támogatás nagy segítség ehhez. Az új élményelemek még ebben az esztendőben megvalósulnak.

Bacsó Ágota elmondta: a park jelenleg zárva van, de a karbantartással már most a tervezett áprilisi nyitásra készülnek. Leszerelik a fákról a kalandpálya különböző elemeit, s javítanak ott, ahol arra szükség van. Mint megtudtuk, a legnagyobb érdeklődés még mindig a mászópályák iránt van a kalandparkban.

– Ezúttal mi nem éltünk a turisztikai pályázat lehetőségével – mondta el kérdésünkre Csiszár Szilárd, a Balatonboglári Kalandpark és Bobpályát üzemeltető cég ügyvezetője. – Saját erőből viszont fejlesztünk a kalandparkban, közel tíz millió forintot költünk többek között egy nagyobb trambulinra és egy légvárra. Jelenleg az élményelemek karbantartásán dolgozunk. A gépjárművekhez hasonlóan a bobok karbantartását is el kell végezni, a fékektől kezdve egészen az utolsó csavarig. A legtöbb embert mindig a bob vonzza a kalandparkba, erre van a legnagyobb érdeklődés. December eleje óta zárva tartunk, március 10-én szeretnénk kinyitni a kalandparkot – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában