ünnepi nyarga

2018.08.16. 16:18

Ünnepi változások a vonatközlekedésben

Az augusztus 20-i munkaszüneti nap miatt változik a vonatok közlekedési rendje: augusztus 19-én az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi, 21-én, kedden már a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.

Harsányi Miklós

A hosszú hétvégeken akár félmillióan is vonatra szállnak, ezért számítani lehet arra, hogy az augusztus 20-i ünnep környékén sokan választják majd a vasúti utazást. A pénztárak előtti sorban állás elkerülés érdekében a MÁV-Start azt javasolja utasainak, hogy a menetjegyeket és helyjegyeket elővételben váltsák meg. Használják a jegyértékesítő automatákat, vegyék igénybe az internetes jegyvásárlási és az otthoni menetjegy nyomtatási lehetőséget, továbbá az online vásárolható és a vonatokon mobiltelefonon is bemutatható e-vonatjegyet.

– Az automatáknál vásárlóknak öt, míg a menetrendi keresőben @ jellel jelölt, csúcsidőn kívül vonatokra – legalább száz kilométer távolságra – váltott e-vonatjegyekre 20 százalékos kedvezményt kapnak az utasok – közölte a vasúttársaság kommunikációs igazgatósága. – A kedvezmények az Android és iOS operációs rendszerű okos telefonokra egyaránt letölthető Vonatinfó alkalmazásból vásárolt e-vonatjegyekre is érvényesek.

A gyermekek, kis- és nagycsaládok, tanulók, diák- és felnőttcsoportok, nyugdíjasok is élhetnek a szokásos kedvezményekkel. A 26 éven aluli – diákigazolvánnyal nem rendelkező – fiatalok a hosszú hétvégére tekintettel augusztus 17-én 10 órától 20-án éjfélig vehetik igénybe a hétvégi, 33 százalékos kedvezményű menetjegyet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában