Videó!

2018.02.20. 19:00

Hatalmas sikert aratott a belegi kisfiú Berlinben

Bemutatták a Genezis című filmet a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, amelynek főszereplője Csordás Milán, egy belegi kisfiú. A történet középpontjában Ricsi áll – akit Milán alakít –, a roma kisfiú rasszista terrortámadásban elveszíti a családját.

Koszorus Rita [email protected]

Berlin, 2018. február 18. Csordás Milán gyermekszínész a Genezis címû filmje bemutatójának alkalmából tartott sajtóértekezleten a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon 2018. február 18-án. Az alkotást a Panoráma szekcióban vetítik. (MTI/EPA/Hayoung Jeon)

A másik főszereplő egy sikeres ügyvédnő, aki a merénylet ügyében indított eljárás révén találkozik a fiúval, a harmadik főszereplő pedig egy titokzatos kamaszlány. Talán soha nem találkoztak volna, ha a merénylők nem rontanak rá a kisfiú családjára, de a bűncselekmény miatt összefonódik a sorsuk.

A filmet Bogdán Árpád rendező-forgatókönyvíró jegyzi, aki korábban egy sajtóinterjúban elmondta: nem cigányfilm a Genezis és nem is a romagyilkosságokról szól, hanem egy társadalmi problémáról. A család és annak hiányát boncolgatja, s megmutatja a kiutat a reménytelenségből. A filmben többnyire amatőr színészek szerepelnek, így Csordás Milánnak is ez az első filmes alakítása. A Genezis című magyar filmet, a szerzői és innovatív zsánerfilmeket bemutató Panorama Special szekcióban mutatták be a Berlinalén, ahol hatalmas sikert aratott.

A film főszereplője, a tíz éves Csordás Milán Belegen él családjával, s a nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola diákja. Édesanyja Károlyi Beatrix biztatta, hogy próbálja ki magát színészként. – Egy gyermekszépségversenyen vettünk részt Siófokon – mesélte a büszke édesanya. – Itt szép eredményt értünk el, s ennek kapcsán hallottunk a filmszerep lehetőségéről. Megkérdeztem a fiamat, mit gondol menne -e neki és ő azt mondta, hogy igen.

Vele született tehetség a kis Milán

Károlyi Beatrix lapunknak elmondta: már az első találkozás is egyértelmű siker volt Bogdán Árpáddal. – Szinte látható volt a kapcsolat a fiam és a rendező között és az a közvetlenség, amely az egész helyiséget átjárta, egyszerűen tudtuk, hogy odavalók vagyunk.

Csordás Milán édesanyja elmondta: nem erőltette a színészetet fiára, hagyta, hogy kipróbálja magát a tehetséges kisfiú.

A tízéves belegi gyermekszínész édesanyja elárulta, fia nagyon könnyen belebújt a filmbéli Ricsi szerepébe. – Nem is tanultunk szöveget – mesélte Károlyi Beatrix. – Nagyjából tudta, hogy mit kell majd mondani és úgy formálta meg a karaktert, hogy a rendező azonnal megtartotta a jelenetet.

Berlinben a filmes szakma krémje

A 68. Berlinálén 385 munkát válogattak be a versenyfilmek közé, s 11 nap alatt 949 vetítést tartanak. A rendezvény a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb filmfesztivál, ahol az európai filmes szakma krémje vonul fel. A nagyjátékfilmes versenyprogramban 24 munkát mutatnak be és közülük 19 indul az Arany Medve díjért, valamint a különböző alkotói kategóriákban odaítélt Ezüst Medvékért. A díjakat hagyományosan az utolsó előtti – szombati – napon adják át a győzteseknek.

Csordás Milán édesapjával kedd este érkezett meg Berlinből, már itthon várják az eredményhirdetést, ahol ha díjat kap a Genezis, Párizsban is bemutathatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában