2018.03.26. 20:00
Emlékrendező pillanatok egy legendás színház repertoárjából
Kifejezetten nem a nosztalgiázás hozott össze két színészlegendát újra a színpadon a Roxínházban, sokkal inkább, hogy rendezzük kicsit azokat az emlékeket, melyek tizenegy esztendő alatt születtek a Csiky Gergely Színház falai között. Varga István sorozatában ezúttal Lázár Kati és Jordán Tamás vendégeskedett, főszerepben.
Nehéz bármit is kiemelni abból rengeteg élményből, pillanatból, amit a kaposvári publikum tapasztalhatott, milyen is amikor két ennyire szeretett, tisztelt színművész egyszerre meséli el, miért imádták annyira a Csiky műhelyében a saját hivatásuk, miért szerették a várost, a közönséget akkor, amikor minden napjuk fárasztó és kíméletlen munkával telt a legendás színházépület vonzásában. Mert Lázár Kati és Jordán Tamás már kiforrott alkotóként érkezett ide 1980-ban, s életük pontosan azon szakaszában, amikor szerelmük gyümölcse, a szintén színművész Jordán Adél megszületett.
Minden itteni meséjük egy varázslat volt ma is, amin úgy csüngtek a fülek, mintha a nyolcvanas éveket írnánk, s várnánk, mikor jön a következő geg, Babarczy-féle belenyúlás. Jönni akartak, Kaposvárra, az akkorra már bástyaként tündöklő, de a hatalom által rogyasztani kívánt Csiky bástyájába. Zsámbéki Gábor szilveszteri buliján álltak a direktor elé a vággyal, jönnének, mint emlékeztek: Babarczy így felkelt: Álmaim vágya!
Akkor jött vissza velük Pogány Judit és Koltai Róbert, s négy fiatal is: Básti Juli, Bezerédi Zoltán, Eperjes Károly és Máté Gábor. – Szakmai életünk legfontosabb szakasza volt a kaposvári, ekkor lettünk azokká a magyar színházi életben, akikké lehettünk – foglalta össze a kezdeteket Jordán Tamás.
A „Kaposvár jelenség” filozófiáját talán ennyi idő távlatában nehéz újraélni, de Lázár Kati emlékében élt egy színházi gyűlés, ami az elhivatottságról, küldetésről jól árulkodik. Ugyanis egy kellékes fiú azt találta mondani a direktornak a beszélgetés hevében: – Igazgató úr, de hát így nem járunk majd jól! Amire ez volt a válasz: értsék meg, nem kell mindig jól járni!
A legendás színházban legendás darabok születtek legendás szereposztásban, a Marat halála egy nemzedék kultikus előadása ma már, Ács János rendezése, még a bejátszott négy percben is megrázóan hatott 2018-ban is, s bizony ahogy Lázár Kati elénekelte Pogány Judit dalát (Majd eljő az idő...), könnycseppektől fénylettek az arcok ma is, s ragyogtak egy fontos emlékünk felé: ahol a társadalmi rendben minden nép harmóniában él, s ahol minden embert véd a jog...
Több fontos előadásról is szó esett, így Lázár Kati első rendezéséről. A Bernarda Alba háza 1985-ben került színpadra, melyben a női főszerepet Jordán Tamás játszotta, s mellyel nagydíjat nyertek Spanyolországban. Jordán Tamás legnagyobb kaposvári bukásáról, a Viharról, melyről éppen a kérdező írt nem éppen hízelgő kritikát, de abban mindannyian megegyeztek, talán-talán jogosan. És sok-sok vidámságról, melyekben rendszerint feltűnt Koltai Róbert, aki hol a csöpögő vizet regulázta, hol eltévedt egy komlói színpadi feljáróban előadás közben, hol pedig Bóta Gábor színikritikust parodizálta, ahogy Lukáts Andornak és Jordán Tamásnak javasol logopédust, ha már egyszer tisztességesen keresnek elismert művészként.
Kikerülhetetlen epizód ezekből az évekből is Jordán Tamás ugyancsak legendás versmondása, melyből szerencsére ezen az estén is kaphattunk, korabeli tévéfelvételről, s élő valóságában ugyancsak. József Attila a magyarok számára legaktuálisabb verse 2018-ban, és előbb és később is – így konferálta például Jordán Tamás A számokról című két versszakost. Hogy mindannyian érezzük, holnap is: az ember egy, egy is marad, s ilyenformán nem oszt, nem szoroz, adódjunk inkább össze, így közelítsük valahogy Istent, aki végtelenség.
