összművészet

2018.06.21. 15:47

Kultkikötő: indul a nyári kulturális pezsgés a Balaton körül

Tizenharmadik alkalommal nyitja meg kapuit a Kultkikötő Magyarország és a Balaton-part leghosszabb összművészeti fesztiválja. Június 22. és augusztus 26. között három állandó helyszínen: Balatonföldváron, Balatonbogláron, Balatonfenyvesen és egy programhelyszínen, Badacsonyban várja a minőségi kulturális programokra a vakáció idején is fogékony közönséget.

Góz Lilla

A kultúrára nyaraláskor is szomjazó közönség az idén is különleges produkciók közül válogathat: a Kultkikötő színpadán látható lesz többek között a Valódi hamisítvány Kern András és Hernádi Judit főszereplésével, de itt először szabadtéren is műsorra tűzik a Thália Színház bemutatója óta folyamatosan telt házzal futó Oscar című vígjátékát.

Sok más produkció mellett Balatonföldvárra érkezik – Rezes Judit és Szabó Győző főszereplésével – a Loveshake című darab is. A színdarabok mellett az idén is lesznek koncertek: az egyébként is kellemes nyárestéket mások mellett a Quimby, a Cotton Club Singers koncertje teszi majd még hangulatosabbá. Mellettük olyan zenei csemegék közül válogathat a közönség, mint Dés László Nagy utazás koncertje, vagy Bereményi Géza és Másik János Cseh Tamás estje.

Ebben az évadban Badacsonyban is megmártózhatunk a Kultkikötő életérzésben. Júliusban és augusztusban, hetente kétszer a Laposa Borbirtok nedűinek kóstolása mellé koncerteket szerveznek.

A Kultkikötő június 23-án (szombat eset) indul. A Balaton Kör borkóstolóját követően a rendezvénysorozat kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők Balatonföldváron. Ezt követően a Blahalouisiana zenekar klasszikus hangszerekkel elegyedő ritmusai csendülnek fel. A felnőtteknek szóló előadások mellett kilenc hétvégén át a gyerekeket bábszínházi előadásokkal, interaktív műsorokkal és koncertekkel várják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában