2018.10.05. 16:35
Újraéledt Siófok kulturális folyóirata
Balatoni kötődésükről, élményekről és a tóhóz fűződő viszonyukról egyaránt vallottak a Siópart című kulturális folyóirat szerzői, interjúalanyai a kiadvány bemutatóján a Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet és Könyvtárban.
Siópart néven újraindult Siófok első kulturális folyóirata, aminek az idei első számát mutatták be a gondozók. A folyóirat nem új keletű, egy mutatványszám megjelent már 2015 novemberében Völgyi Lajos, siófoki képviselő kezdeményezésére, aki a lap egyik szerkesztője is egyben.
A Siópart 2018-as első száma versek, prózai alkotások, interjúk és történeti kitekintők gyűjteménye, de kritika is olvasható benne. Podmaniczky Szilárd író-főszerkesztő egy szóba sűrítve barátságosnak nevezi az összeállítást.
– Siófok önkormányzata nagy lehetőséget adott a kezünkbe azzal, hogy elindíthatjuk a Siópart folyóiratot, amelyben elsősorban az itt élő embereket szeretnénk bemutatni, közelebb hozni egymáshoz, helyet adni a tehetséges fiataloknak – írja a folyóirat köszöntőjében Podmaniczky Szilárd. A főszerkesztő a kiadvány bemutatóján arról beszélt, hogy a következő megjelenésekben is szeretnének Siófokról, a Balaton-partról elszármazott embereket bemutatni, akikkel rég nem hallott az olvasóközönség.
A csütörtöki közönségtalálkozón a friss példány három közreműködőjével találkozhattak az érdeklődők. Egressy Zoltán drámaíró, Kiss Noémi írónő és az idén 80 esztendős Apáti János, a zenei polihisztor beszélt siófoki kötődéséről, a Balatonnal kapcsolatos élményeikről. Kiss Noémiról kiderült, hogy úszódinasztia tagjaként ő maga is versenyúszó volt, és olykor édesanyja siófoki otthona az alkotótere. Az Apáti Dixiland Band alapítója közel 50 éve hosszas, három évnyi rábeszélést követően érkezett a Balaton-partra zenét tanítani és zeneiskolát igazgatni, míg a drámaíró Egressy Zoltán ifjúkori nyaralásainak helyszíneként is kötődik Széplakhoz.
A bemutatón az is kiderült, hogy a tucatnyi írást tartalmazó Siópart a nyomtatott forma mellett e-könyvként is megjelenik, és mostantól negyedévente debütál újabb számokkal.