Csodálatos ikonok a kidobásra ítélt ajtólapokon

A pécsi vegyeskarban és a fonyódi alkotóban azon túl, hogy Isten országát építik művészetükkel – mint ahogy erre Rumszauer Miklós plébános is utalt köszöntőjében – az is közös, hogy nem először mutatkoztak be a kaposvári közönség előtt.

A Szamosi Loránd vezette székesegyházi kórus tagjai már-már „hazajáró lélekként” térnek be Szent Margit kaposvári szentélyébe, hogy énekükkel mennyei magasokba repítsék a híveket, s a komolyzene iránt érdeklődő közönséget. Szólóénekesek közreműködésével szólaltatják meg a kórusirodalom gyöngyszemeit. Így volt ez legutóbb is, amikor Mozart Spatzenmesse című műve csendült fel előadásukban, ám ezúttal a testvérmúzsák is randevúztak. A templom kiállítóhelyiséggé lett hittantermében Kőváriné Siess Zsuzsanna legújabb alkotásaiból rendeztek tárlatot.

Ahogy sorra veszem a szenteket ábrázoló, falapra festett, több tucat kisebb-magyobb táblaképet, több ezer év elevenedik meg, hiszen megálmodójuk és kivitelezőjük a bibliai személyek és témák megjelenítésével alkot maradandót. Az egykori fonyódi fodrász immár negyedszázada műveli a csodát – miután pályakorrekcióra szorult, hiszen a fodrászathoz szükséges alapanyagok allergiát okoztak.

A profán közegből a szakrális világba kacsintott át. Ikonfestőnek állt, s autodidakta módon tanulta meg az ikonfestészet alapfogásait. Mivel édesapja a helyi iskola kiváló rajz- és művészettörténész tanára volt, leánya kézügyességéhez, szín- és formaérzékéhez nem fért kétség, és a fantázia sem szabott gátat alkotókedvének. Olykor az alapanyag, a többszáz éves asztal- és szekrénylapok beszerzése jelentett gondot, ám két fia, Szabolcs és Zsolt mindent megtett azért, hogy folyamatosan rendelkezésre álljanak a gyakran lomtalanításokból származó falapok. Azt is érzékelték édesanyjukon: miközben belefeledkezik a szentek életébe, és sorra viszi fel a kidobásra, tüzelésre ítélt falapokra Jézust, Szűz Máriát, Mózest, Jánost, Pétert, Miklóst, Sárkányölő Szent Györgyöt, Johannát, Metódot és az angyalok sorát, szinte teljesen átlényegül.

Kisimul az arca, és gondolatban megfiatalodik; hajdani rorátékra emlékezik, éjféli misékre és húsvéti körmenetre, prédikációkra, melyek máig hatnak, és a bibliai üzenetekre, hiszen maga is tisztában van vele: a keresztény értékrend gyakorlása azon túl, hogy élni és szeretni tanít a mindennapokban, egyetlen záloga megmaradásunknak. Kőváriné Siess Zsuzsa lényében hordozza a szépséget, s ecsettel, festékkel műveli a csodát – fejet hajtva a Teremtő előtt, kinek érkezését várja ezekben a hetekben a teremtett világ.

Kislányként maga sem gondolta volna, hogy idősebb korára szentek társaságában telnek majd napjai, hogy Pál apostolt öreg hordódongára festi, s azt sem, hogy élete fő célját jelenti majd az ikonfestés. Miközben alkot, maga is imádkozik az Úrhoz, és hálát ad a tőle kapott talentumért, és azért, hogy otthonok, templomok ékei lehetnek nagy műgonddal megalkotott táblaképei, melyek láttán az istenkereső ember találkozik az emberkereső Istennel. Az ikon ugyanis megszólít, a megszólításra pedig illik felelni, hiszen Isten szól hozzánk.