fotók

2019.04.27. 16:26

Ezer kishajóval nyitották meg a szezont Balatonbogláron

Különleges kiállítással nyitották meg a szezont a balatonboglári Balaton Csavargőzösön.

Fenyő Zsuzsa

A szomorkás idő ellenére mintegy hetvenen vettek részt a Balaton Csavargőzös hetedik szezonnyitó rendezvényén. Kevés olyan hajó van ma a Balatonon, aminek annyira kalandos élete van- volt, mint a Csavargőzösnek. 1873 óta szolgált a Balatonon és a Dunán, Magyarországon és Ausztriában. Hajtotta gőzgép és dízel motor. Sok tulajdonos üzemeltette számos szolgálati területen. 2012-ben Műemlék Hajó lett Balatonbogláron, most a balatoni gőzhajózást ismerteti meg az idelátogató vendégekkel.

 

– Ez az északi és déli part közös ünnepe, hiszen az ünnepségre Révfülöpről is érkeznek látogatók – mondta el Kopasz Árpád a Csavargőzös üzemeltetője. – Ezen a rendezvényen nem csupán a Csavargőzöst ünnepeljük, hanem a balatoni gőzhajózásról is megemlékezünk. Idén egy különleges kiállítással is készültünk, Sörös Rita Regatta című installációját helyeztük el a hajón.

Az alkotás 1000 darab fém kishajóból áll.

– Ez egy interaktív alkotás és a folyamat művészet kategóriába tartozik – magyarázta Sörös Rita szobrászművész. – Az a lényege, hogy bárki aki itt jár elvihet egy fém kishajót, cserébe viszont kell egyet készítenie a helyére ipari fóliából, amit aztán elhelyezhet az eredeti helyén. Így az illető társalkotóvá válik és mire az össze hajó kicserélődik egy nagy közös mű jön létre az eredeti helyén.

Kopasz Árpád elmondta, hogy a Regatta hatalmas sikert aratott, szombaton már nyolcvanan cserélték ki Sörös Rita hajóit a sajátjaikra.

A Csavargőzös rengeteg programmal várja a látogatóit a nyári szezonban, lesz itt gyermekrajz kiállítás és Balatoni Stégek és Fürdőházak kiállítás sorozat is. Épül egy új hajó is a Csavargőzös mellé, ahol pedig hajó és csónakmotor kiállítás lesz majd látható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában