Doboltak

2019.04.10. 20:22

Ütős koncert az első kaposvári Dobszerdán

Először rendezték meg Kaposváron, ám várhatóan nem utoljára a Dobszerdát, amelyen kizárólag az ütős hangszereken játszó fiatalok mutatkoztak be.

Turbéki Bernadett

A szervezők egy eredetileg Pécsre tervezett, ám elmaradt rendezvényt karoltak fel, és hoztak Kaposvárra. Reményeik szerint ezzel a Dobszerda megtalálta jövőbeni helyét.

– Másfél héttel ezelőtt izgatottan keresett meg Horváth Virág azzal, hogy karoljunk fel egy rendezvényt, amely Pécsett meghiúsult – mondta a Dobszerda megnyitóján Nagy Tamás, a Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatója. – Az alapítványunk és a szülők is rengeteget segítettek, hogy létrejöhessen a Dobszerda, ami a szakmát is előrébb viszi. Ha tetszik a város, a zeneiskolánk, jöjjenek jövőre is, újra oda adjuk az intézményt, és ígérjük, még színvonalasabbá tesszük a rendezvényt – invitálta a résztvevőket az igazgató.

A meghívót hat zeneiskola fogadta el a régióból. A csaknem húsz éves múlttal rendelkező Dobszerdára 40 fiatal érkezett Dombóvárról, Kaposvárról, Keszthelyről, Pécsről, és Siklósról. – A rendezvénynek visszatérő hagyománya van, nem hagyhattuk, hogy az idei elmaradjon – mondta Horváth Virág, a „Kaposvári Ütősök” tanára, aki egykor a kezdeteknél is ott volt, így nem véletlenül karolta fel azonnal a rendezvényt. Úgy vélte, ha már egyszer készültek rá a gyerekek, ne menjen kárba a munkájuk.

– Naponta két órát gyakorlok, kedvencem a dobszerkó, s két éve úgy döntöttem, szeretnék zenei pályára menni – -mondta a hatodik osztályos Lugosi György, a kaposvári Liszt Ferenc zeneiskola növendéke, aki zenész szeretne lenni, és szívesen tanítana is.

Nagy szükség van az efféle fiatalokra a dél-nyugat magyarországi régióban, ugyanis kevés az ütőtanár. Bánky Géza, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium tanára szerint nincs hiány az ütőhangszerek iránt érdeklődő fiatalokból. A baj az, hogy közülük kevesen választják a zenei pályát.

– A mai világban talán ijesztő a zenei pálya, és leginkább a szülőknek – mondta Bánky Géza. – Nem szánják művésznek a gyermekeiket. Ugyanakkor nagyon nehéz ezt a plusz terhet cipelni az iskola, a tanulás mellett. Fontos a sport, és a zene, de mindegyik nagy lemondással jár, főleg egy nem gyerekközpontú közoktatás mellett. Tárt karokkal várják az ütőhangszerre jelentkező továbbtanulókat, ám a felvételi követelményt az alacsony jelentkezési létszám ellenére is szó szerint meg kell ütni.

– Aki ütős tanszakra jelentkezik, annak számolnia kell azzal, hogy nem egy, hanem többféle hangszert kell megtanulnia – mondta Oláh Zsófia, aki siklósról hozott növendékeket az első kaposvári Dobszerdára, ahol hat zeneiskola növendékei ütötték el közösen az időt a legkülönfélébb ritmus és dallamhangszereken, és még üres söröshordókon is zenéltek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában