kaposfest

2019.08.08. 17:30

Ha kell a zongora alól hallgathatják a koncertet a jubiláló fesztiválon

Az idei jubileumi év lesz a Kaposfest történetében, ugyanis tíz esztendős lett Kaposvár komolyzenei fesztiválja, amelyet augusztus 13-19 között rendeznek meg. A kerek évfordulón igyekeznek az elmúlt tíz év esszenciáját összegyűjteni a közönségnek.

Kovács Gábor

Emblematikus művekkel, kiváló fellépőkkel és a legkedveltebb kiegészítő programokkal várják a pihenni, feltöltődni érkezőket, számolt be a Kaposfest előkészületeiről Bolyki György fesztiváligazgató. Hatalmas merítésből hívhatnak meg művészeket minden évben, ezért nem volt szokás, hogy sok művészt visszahívjanak. Azonban az idei év kicsit más, mert most több olyan fellépő van, akik korábban a közönség kedvencei voltak, és szívesen lépnek fel ismét a Kaposfesten.

– Hála Istennek, olyan jól sikerült az indulás, hogy a legfontosabb feladatunk a kezdeti színvonal és jelleg megőrzése volt – idézte fel a múltat Bolyki György. – Nagyon jó évről évre azt hallani a közönségtől, hogy felülmúltuk az előző évi fesztivált, mert ez azt jelenti, tudunk folyamatosan új és új energiákkal és élményekkel szolgálni. Úgy gondolom, a Kaposfest prémium kategóriás fesztiválként a helyén van, de ebbe nem szabad belekényelmesedni, fontos, hogy figyelmesen és értő módon reagáljunk a közönségünk igényeire, együtt haladjunk velük a Kaposfestről való gondolkodásban.

Ha tíz évet egyben szemlél Bolyki György, számára két dolog volt változatlan: a közönség szeretete és lelkesedése, mely alapjában a mai napig meghatározza a fesztivál hangulatát, valamint a fesztivál szervezőinek törzsgárdája, melynek tagjai kiváló munkát végezve elérték, hogy a szakmában az egyik legjobban szervezett fesztiválként emlegetik a Kaposfestet. Ami változott, és új impulzust, fejlődést hozott az elmúlt tíz évben, az elsősorban a művészeti vezetők személye. A fesztiváligazgató szerint Baráti Kristóffal és Várdai Istvánnal abszolút top kategóriába értek, erről azt szokta mondani, hogy mást lehet csinálni, mint ők, de jobbat nem.

– Mindig törekvésünk volt, hogy a fesztivál vendégei számára egész napos, magas színvonalú kulturális programot tudjunk biztosítani – tette hozzá Bolyki György. – Ezt a kultúra legszélesebb értelmében tesszük, így a zene mellett szerepet kap a képzőművészet, a gasztronómia, az irodalom, és minden olyan időtöltés, mely a minőségi kikapcsolódáshoz, feltöltődéshez kell. Lackfi János költő, Bősze Ádám műsorvezető vagy Kassai Lajos lovasíjász teljesen eltérő élményt nyújtanak, de a Kaposfest közönsége pont azt szereti, ha széles spektrumban élheti át az élményeket augusztus 13-19 között.

Sok koncertre már csak pótszékre van jegy, de Bolyki György mindenkit biztat, jöjjenek el a koncertekre, mert legrosszabb esetben egy párnán a zongora alatt ülve meg tudják hallgatni a kiváló programokat. A Kaposfesten minden területen igyekeznek bevonni a fiatalokat: a muzsikálásba, a szervezésbe és a közönség soraiba is. Ezért kijelenthető, hogy a Kaposfest a legfiatalabb átlagéletkorú klasszikus zenei fesztivál! Tehát úgy tűnik, hogy a minőségre a fiatalok is nyitottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában