fotók

2019.12.22. 17:14

Jövendölő somogyosok ropták a nagysikerű ünnepi előadáson

Telt ház előtt összesen kétszázötven néptáncos ropta az Agóra színpadán a hétvégén. A Somogy Táncegyüttes közösen az Együd Árpád Művészeti Iskola diákjaival Jövendölők címmel állított össze egy előadást, nagy sikert aratva.

K.G.

Tizenöt éves hagyomány, hogy a Somogy Táncegyüttes karácsonyi műsort ad a helyi művészeti iskolásokkal, ezt helyezték most együtt új dimenzióba egy jubileumhoz kapcsolódva.

– Hetven éves lett a Somogy Táncegyüttes az idén, és ezt a kerek évfordulót több részletben is megünnepeljük – mondta Csikvár Gábor, a Somogy művészeti titkára. – Novemberben már tartottunk három olyan előadást, amelyben a táncegyüttesünk jelenlegi tagjai szerepeltek, illetve meghívtuk azon generációk képviselőit, akik valaha a Somogyban táncoltak, és a csapat gerincét alkották. Akkor ebben a produkcióban összesen százhetvenen vettünk részt.

 

Most karácsony előtt viszont újabb kétszázötven embert mozgattak meg, gyermeket és felnőttet egyaránt. Szombaton ugyanis újabb két előadást állítottak színpadra. A Jövendölőkkel nem azt akarták megmutatni, hogy milyen volt a múlt és a jelen, hanem inkább azt, hogy milyen lehet a jövő néptáncos nemzedéke. Többnyire olyan koreográfiákat, és a decemberi jeles napokhoz kapcsolódó olyan népszokásokat villantottak fel, amelyekkel a téli időszak hagyományait és az adventi ünnepkört elevenítették meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában