Sok mondandóval érkezett, s még több lett, amikor elment

– Milyen volt az a Csiky, amelyikben először játszott itt?

– Többszörösen is legendává változott azóta az a dolog, amelynek egykor részese voltam. Folyamatosan olyan érzésünk volt, hogy az aktuális jelenhez képest mindig öt évvel korábban volt az aranykor. Eredetileg tanulni jöttem ide a pályám kezdetén.

– Miért épp Kaposvárt célozta meg akkoriban?

– Akiktől tanulni vágytam, és figyelni szerettem volna őket, mind itt voltak. Tőlük munka közben itt lehetett elsajátítani a szakmát. Amikor ide jöttem és azt gondoltam, befogadnak, rengeteg mondanivalóm volt. Amikor elmentem, még több lett, mert a kaposvári légkör inspiratívan hatott rám.

– Akkor miért nem itt mondta el, amit szeretett volna?

– Kicsivel több igazságtalanságot éreztem, mint amit föl tudtam dolgozni... A mai napig azt érzem, két évvel később mentem el, mint kellett volna. Azt a munkát, amit el akartam végezni magamon, elvégeztem, ám az értékének felmutatását nem tehettem itt meg az erős kasztrendszer miatt.

– Debrecenben játszott, a Nemzetiben is szerepel. Mi húzta vissza Kaposvárra?

– Van egy fura varázsa annak, hogy újra a színház átépítése után jövök Kaposvárra. Rengeteg dolog változott. Ígéretes fiatalok játszanak itt és vezetik a színházat. Ám azzal a korszakkal sincs gondom, ami elmúlt. Egyszerűen csak frissen szeretném tartani magam, ezért váltok gyakran. Ha egyszer azt érzem, minden flottul megy, szeretek kimozdulni a kényelmi zónámból, ezt érzem a fejlődés kulcsának. Az igazságérzetem fölött is vékony plafon van...

– Elég hosszú az utazási idő, ami családja és Ön között van... Az otthoniak hogyan tolerálják az állandó megújulást eredményező költözését?

– Szegeden és Veszprémben több igazgatóm volt, mint addig összesen. Ott nem én távoztam, hanem az igazgatók. Egyébként valóban, amolyan sporttáskás színész vagyok, aki állandóan utazik. Volt olyan időszak, amikor Nyíregyházán laktunk, én pedig Veszprémben játszottam. Még nekem is megterhelő volt ezt a távolságot leküzdeni.

– Kaposvárra nemcsak játszani jött, hanem rendez is. A darabot Balatonfüreden nyáron már bemutatták és a Csikyben is hamarosan látható lesz.

– Kevés rendezőt tartok számon rendezőként, úgy öt-hat nevet tudnék mondani... Magamat is inkább amolyan játékmesternek nevezném. Joe Di Pietro finom eszközökkel megszólítandó darabját négy kiváló színésszel állítottuk színpadra Ügyes kis hazugságok címmel.

– A Csiky első bemutatójában, a Buborékokban is szerepel. Milyen volt a próbafolyamat?

– Amikor elolvastam, arra gondoltam, „megesszük reggelire”, aztán belegondoltam, hogy Vidnyánszky Attila milyen feladatok elé állít, és azonnal átértékelődött a darabhoz fűződő érzésem. Nem tartom lustának magamat, ám régen fáradtam el ennyire próbafolyamat során. Ritka, amikor a végső határig hajszol egy rendező. Ráadásul rengeteg mozzanatnak kellett összeállnia. Vidnyánszky Attila módszere, hogy nyitottan, de pontosan dolgozzunk. Én vagy próbálok, vagy rögzítek, a kettő együtt néha sok. Mindenkinek kreatív légkör volt, ami egyre több rétegűvé tette az előadást. A bemutatón még rettenetesen figyeltünk, ám most már a játékkedv repíti a háromórás darabot. Úgy érzem, a közönség is élvezi az előadást, a vége felé is „jönnek velünk”. A nézők a korábban megszokott magas minőséget várják a színháztól... Az eddigiek alapján büszkék lehetnek rá minden tekintetben.

– Kaposvárhoz a Csiky színpadán kívül egy másik emelvény is köti: a tanári katedra. Milyen érzései vannak a tanítással kapcsolatosan?

– A tanítás számomra egy eddig eltemetett vágy volt. Talán azért is érdekel, mert pedagógus családból származom. Bár a szüleim eleinte nem rajongtak azért, hogy színésznek készülök. A Kaposvári Egyetemen színészmesterséget és művészi beszédet tanítok. Eperjes Károllyal közösen, munkamegosztással foglalkozunk az első évesekkel. Úgy érzem, a mostani fiatalokkal teljesen másképpen kell törődni, mint egykor velünk. Ők nem tűrnék el azt a hangnemet, ahogy bennünket neveltek, de a „gladiátorképző” jelleget muszáj megőriznünk. Sok jó dolgot szeretnék a szakmáról megtanítani, ám az alapot, a tehetséget nekik kell hozniuk, azt nem lehet elsajátítani, annak már most látszania kell.

Nem ugrik el a kihívások elől a sporttáskás színész

Szalma Tamás számára a sokféle tevékenység és a rengeteg utazgatás mellett biztos pont a család. – Mivel nem ugrok el a kihívások elől, gyakran történnek dolgok, amelyek felborítják az életemet. A család állandó, biztos pont, a feleségem nyújtja a hátteret hozzá. Most már Szigetszentmiklóson lakunk, így gyorsabban hazaérek. A második lányom születése után már abbahagytam az ejtőernyőzést, ami igazi szenvedélyem volt. Sem időm, sem pénzem nem maradt rá. Pedig biztonságos, nyugodt légkör volt a reptér a színház után.

A kollégák között én voltam a felbujtó, sokakat én vettem rá az ejtőernyőzésre akkoriban. A másik szerelmem a lovaglás volt, ám annyira kevés időt tudtam a családomra szánni, hogy inkább őket választottam. Nekem már egy kis otthoni üldögélés is hobbinak számít. Szenvedélynek ott a színház, ahol ha százszázalékosan ég az ember a próbafolyamat során, bizony megérzi a korát.