Egy világban, ahol ember embernek farkasa, vagy bolhája 

A történetben két családdal ismerkedünk meg. Először a Kim háztartással, akik egy lepukkant épület pincéjében élnek, a közeli kávézó ingyen wifijét használják és pizzás dobozokat hajtogatnak pénzszerzés céljából. A család két gyermeke Ki-woo (Choi Woo-sik) és Ki-jung (Park So-dam) tehetségesek és eszesek, de nem tudnak kitörni jelenlegi helyzetükből pénz és kapcsolatok hiányában, így az egyetlen esélyük Ki-woo barátja által felajánlott állás egy pénzes családnál, angol tanárként. Így kerülnek a képbe a gazdag Park háztartás tagjai, akik mint hoszt szerepelnek a fiatalok tervében, és a családtagok különböző munkaterületeken helyezkednek el a felső osztályhoz tartozó famíliánál. A cselekmény során szépen lassan “beköltöznek” a házukba, és a privát szférájukba.

A rendező sötét humorral egyensúlyozza a kapitalista társadalom problémáját, ami egy igen égető témakör mindenhol, világszerte. A két osztály gyökeresen különbözik egymástól, a szegény réteg csellel és fifikával igyekszik túlélni, míg a felső osztály egyszerűséggel és kedvességgel boldogul az életben. A Park család matriarchája (Jo Yeo-jeong) egy igen szimpla és naiv hölgy, ezt használják ki a Kim család tagjai, részletesen kidolgozott tervükkel ráveszik, hogy rúgja ki az alkalmazottait. Talán az egyik legjobb jelenet a filmben az, amikor a Kim család apja (Song Kang-ho) meggyőzi a nőt, hogy a bejárónőnek TBC-je van.

Ebben a filmben igazán megmutatkozik Bong Joon-ho stílusa. A rendező olyan könnyedén ugrál a filmes műfajok között, teljes fesztelenséggel, megszakítás nélkül, hogy maga a néző sem tudja hova tenni az érzést, amikor egy olyan szituáción nevet, ami nem is lenne vicces más filmekben. A film tetőpontján lejátszódó tragikus jelenetben az irónia erősen ki van élezve, nem mondja meg a film, hogy érezzük magunkat. Szegény Park kisfiú csak szerette volna békében élvezni a szülinapi tortáját a legutóbbi trauma után, de ezúttal talán csak még rosszabb lett a helyzet.

A film úgy mutatja be karaktereit, hogy igazából nincs benne a “nagy gonosz”, az “ellenség”, mert senki sem az. A Kim család, akik csak érvényesülni szeretnének, és ugyan az eszközeik a cél eléréséhez nem a legtisztábbak, vagy követendő példa, de ettől még a néző meg tudja érteni frusztrációjukat. A Park család irigylésre méltó vagyona és könnyed életfelfogása sem teszi őket rosszakká, nem bűn gazdagnak lenni, és önmagukban sem gonosz emberek, ugyanakkor lehet kritizálni is őket, hogy azért ilyen gazdagok, mert a munkásosztályon élősködnek.

Bong Joon-ho filmje végén a néző megkérdezi önmagától, végül is ki volt az igazi parazita.

Erős morális kérdéseket, kritikus társadalom-szemléletet és mindeközben remek szórakozást nyújt az Élősködők, érdemes időt szánni rá.