elszigetelt munka

2020.04.22. 17:30

Mindenki átvette a drámaíró tempóját a járványban

A kaposvári Szűcs Zoltán nem karanténban, de elvonultan él, s egyszer csak azt vette észre, hogy mostanában mások is felvették az életstílusát. A színházi kényszerszünet őt is megviseli, de vigaszt nyújt a számára, hogy az Oscar-díjas Szabó István filmrendező átolvasta a műveit és segített rendbe rakni a forgatókönyveit.

Kovács Gábor

Szűcs Zoltánnak áprilisban lett volna bemutatója Pesten, a Megálló című darabját az Ódry Színpad tűzte műsorra, s átvitték volna az Átrium Színházba. A kétszereplős drámával már a bemutató táján járnának, de most csúszik minden. A kaposvári író munkái iránt a Jászai Mari-díjas Börcsök Enikő is érdeklődik, megrendezné két kamaradarabját.

– Nagy élmény volt, hogy Szabó István filmrendező átnézte a forgatókönyveimet – mondta Szűcs Zoltán. – A Megállót beadjuk egy filmpályázatra, s a producer felhívott, hogy odaadhatja-e a munkáimat az Oscar-díjas rendezőnek. Elolvasta a szöveget, sőt öt drámámat is. Két órán át beszélgettünk egy pesti kávézóban, sokáig elemzett. Tetszett neki a történet és a mű nyelvezete, de azt is szóba hozta, amit hiányolt.

Börcsök Enikővel márciusban találkozott, amikor a színésznő Eperjes Károllyal somogyi közönségtalálkozóra érkezett. – Mernyénél jártak, amikor a koronavírus-veszély miatt lefújták ezt a rendezvényt is. Ezért csupán a felújított Csikyt tudták megnézni, ami nagyon tetszett mindkettejüknek – mondta.

A járvány azóta minden színházi ember életét átalakította. – Most mindenki vár, de én ezt nem úgy élem meg, hogy különösebben változtak volna a dolgok körülöttem – mondta. – Korai kelő vagyok, hajnaltól írok és szerkesztek. Csak akkor mozdulok ki, ha a boltba megyek, de már nem olyan sűrűn, mint korábban. Most édesanyámnak is én vásárolok. Az életritmusom nem változott a járvány miatt, inkább az a furcsa, hogy mindenki más felvette az enyémet!

Kacskaringók

Szűcs Zoltánnak kacskaringós az életútja. Tíz éven át dolgozott a kaposvári színházban díszítőként és kellékesként, sok darabban szerepelt is. Felépülő alkoholistaként és drogfüggőként terápiás jelleggel kezdett írni, s mintha egy gát átszakadt volna benne, összesen 21 drámát és öt forgatókönyvet alkotott. Megírta a Függő-trilógiáját, és a Lipótmező lovagja címmel egy musicalt. A spirituális témák inspirálják, az Angyal-trilógiájának főszereplői angyalok és emberek. A Megálló című darabjában két halott ül egy túlvilági metrómegállóban, és igyekeznek megfejteni önmagukat és egymást. Életrajzi művet írt Sofonisba Anguissoláról, a reneszánsz legnagyobb női festőjéről és Helen Kellerről, a női egyenjogúságért küzdő, süket és vak amerikai polgárjogi aktivistáról. A Hazafutás című darabja kétszereplős, egy apa és a lánya kapcsolatáról szól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában