rendhagyó óra

2020.06.22. 19:45

Befenekelt ujjú szűr alól tárult elő a pásztorvilág

Több hónap szünet után újraindult a múzeumpedagógia foglalkozás Kaposváron. Hétfő délelőtt a református iskola diákjai egy interaktív előadáson ismerkedhettek meg a pásztorok életével és mindennapjaival.

Marosi Gábor

Fotó: ANDRASSY Zoltan

– Ki tudja, hogy ez milyen állat? – kezdte a foglalkozást Őszi Zoltán, a Rippl-Rónai Múzeum múzeumpedagógusa. A falra kivetített jószágot szinte az összes diák felismerte, a helyes választ pedig többen is bemondták. – Ez egy szürke marha – mondta az egyik szemüveges fiú. – Pontosan. Miért szerették az emberek régen ezt az állatot? – kérdezett vissza a múzeumpedagógus. – Nagyon jól bírják a gyaloglást – felelte egy másik gyerek. – Valóban – válaszolt Őszi Zoltán, majd folytatta az őshonos magyar állat jellemzését a fiataloknak.

A Pásztorvilág elnevezésű foglalkozáson a szürke marha mellett a sertésről és a lóról is szó esett, de a velük foglalkozó szakemberek, mint például a csordás, a gulyás és a kondás is része volt az előadásnak. Őszi Zoltán igyekezett a foglalkozáshoz méltó ruhában megjelenni, ezért egy befenekelt ujjú, somogyi szűrt húzott magára. Ez a viselet kifejezetten a megyében volt jellemző, utoljára az 1930-as és 1940-es években hordtak ilyen a pásztoremberek. Különféle tárgyakat, például folyadéktárolásra alkalmas tökkobakot, ivócsanakot, ivótülköt, borotvatartót, birkajelölőt és rovásbotot is kézbe vehettek a fiatalok, de megismerkedhettek a faragással és a karcolozással is.

– Nagyon vártam ezt a napot – fogalmazott Őszi Zoltán. – Az elmúlt években ilyenkor már száz csoport is végighallgatta a foglalkozást, most pedig ez volt az első. Kicsit el is szoktam a beszédtől, de azt gondolom, hogy jól sikerült, és a gyerekek is nagyon élvezték. Volt, aki már hallotta ezt korábban és jól meg is jegyezte a témát, mert szinte minden kérdésemnél feltette a kezét és válaszolni szeretett volna. Két órán keresztül meséltem a pásztorok életéről, a viseletéről, a táplálkozásukról és a művészeti tevékenységükről. Próbálok elővenni olyan eszközöket, történeteket, amit jól meg tudnak jegyezni. Ezáltal sokkal jobban rögzül bennünk – tette hozzá Őszi Zoltán.

Nyáron több helyen is szerveznek előadásokat a múzeum munkatársai. Így a Toldi-iskolában, Kaposfüreden, Taszáron és Toponáron is lesznek hasonló foglalkozások.

Hasznos programokat szerveznek a diákoknak a nyárra

A Lorántffy Zsuzsanna Református Iskolában július elejéig tart a nyári napközi. Olyan gyerekek vesznek részt a foglalkozásokon, akiknek a szüleik jelezték, hogy elfogyott a szabadságuk és máshogy nem tudják megoldani a felügyeletüket. Az első hetekben még több mint negyven diákra kellett vigyázni, ezen a héten azonban már csak feleannyira. A nyári napközit elsőtől tizenkettedik osztályig hirdették meg, de zömében csak alsós gyerekekre kell vigyázniuk a pedagógusoknak. Az iskolában igyekeznek olyan programokat szervezni, amelyekkel a diákok hasznosan tölthetik el a napot. A múzeumpedagógiai foglalkozás mellett vetélkedőket is szerveztek, de filmet is nézhettek a gyerekek, és jut idő kirándulásra is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában