A mindentudó szerelem 

Jane Austen klasszikus regénye, az Emma jogosan megérdemelt trónján csücsül az olyan klasszikus mellett, mint a Büszkeség és balítélet, valamint az Értelem és érzelem. Éppen ezért rengeteg adaptációt megélt már, és mind sajátos stílusukban igyekeztek megragadni az alaptörténetet, kevés változtatással. Ez alól nem kivétel Autumn adaptációja sem, nem kíván a film elrugaszkodni a regénytől, szóról szóra követi azt, pusztán vizuálisan tuningolta fel egy kicsit a látványvilágát.

A történet egy fiatal, befolyásos és tehetséges lányról, Emma Woodhouse-ról (Anya Taylor-Joy) szól, akinek feltett szándéka, hogy összeboronálja minden barátját és ismerősét a környezetében. Szárnyai alá vesz egy árva lányt, Harriet-et (Mia Goth) és eltökéli, hogy hozzáadja egy nemes férfihez barátnőjét. Férj kerítési ügyletei közben pedig várja, hogy nevelőnője férjének fia, a titokzatos Frank Churchill (Callum Turner) végre látogatás tegyen apjánál. Erre csak később kerül ugyan sor a cselekményben, mégis az ő érkezése az, ami beindítja a bonyodalmakat és kuszálja össze a szálakat. Emmának mesterkedése közben rá kell jönnie, hogy ilyen magas pozícióban milyen nagy hatása van tetteinek és szavainak a többi emberre. Nem talál megfelelő partnert barátnője Harriet számára, csupán szívfájdalmat okoz neki, valamint legjobb barátjával, Mr. Knighly-val (Johnny Flynn) is összetűzésbe kerül boronálási szokásai miatt.

Az Emma egy társadalomkritika és egy fejlődéstörténet, a főszereplőnek meg kell tanulnia hogyan is működik az a világ, amelyben él. Ezt a film is remekül hozza, kritikával illeti a régi fennkölt, olykor elavult szokásokat, cinikus megjegyzést tesz az akkori udvarlási szokásokat illetően. Emma megtanulja vállalni a felelősséget a tetteiért így egy öntelt lányból lelkiismeretes nő lesz. Nehéz egy ilyen hosszú és eseménydús regényt vászonra vinni, megannyi szereplőjével. A könyv összetettsége és hosszúsága miatt a filmben kimaradnak részek, így járt Frank Churchill karaktere is, aki elég felületes ábrázolást kapott. Több hatása van a férfinek Emma életére, mint azt a film bemutatta, háttérbe szorította őt, majdnem felejthetővé is tette. A cselekmény második felében lévő táncjelenetet hosszasan mutatja be a film – valószínűleg a rendezőnő videoklip rendező mivoltja miatt – ezt a játékidőt szánhatta volna a karakterek mélyebb kibontására is, sokan csak “átrohannak a képernyőn”, mindenféle indok vagy magyarázat nélkül. Emma apja nem tölt be más szerepet a filmben, mint egy humoros “közjáték” egy-egy jelenetben (Bill Nighy még így is zseniális benne, természetesen).

De a műnek Emma a főszereplője, az ő szubjektív szemszöge az, amin keresztül látjuk a történetet, az ő fejlődését és vívódásait követjük végig, ebben a film teljesen helytállt. Vizuálisan is kielégítő látványt nyújt a mű, képein élénk színes ruhák, bútorok jelennek meg, mindezt kiegészítve letisztult, ízléses kompozíciókkal.

Az eredmény egy szerethető, narratíva szintjén hű Emma adaptáció lett, néhány modernebb változtatással, pusztán a vicc kedvéért.