zeneszó

2020.07.11. 06:00

Szabadtéren koncerteznek a fiatal zenészek

Dobok, fuvolák és zongorák hangja törte meg a hosszú csendet a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolában és az intézmény udvarán.

Turbéki Bernadett

Megkezdődött az idei zenetábor, amelyben idén rendhagyó módon a nagytermi helyett a szabadtéri gyakorlást részesítik előnyben.

– Sajnos nem tudunk úgy csinálni mindent, mint a korábbi években – mondta Horváth Virág, az intézmény ütőtanára. – Itt a fertőtlenítő, folyamatosan kézmosásra buzdítjuk a gyerekeket, és a Virágfürdőbe sem megyünk a szokásos koncerttel egybekötött strandnapunkra. Helyette a Desedára teszünk egy gyalogtúrát. Óvintézkedésként most alacsonyabb létszámot határoztunk meg.

– A táborban a komolyzene mellett rendszerint olyan műveket is tanulunk, amelyek nem tartoznak szigorúan a zeneiskolai tananyaghoz – mesélte Istántsuly Júlia fuvolatanár. – Idén a gyerekek kérésére közismert slágert is feldolgozunk.

– Nagyon népszerűek közöttük az aktuális popslágerek – erősítette meg Várfalvi-Fodor Éva, aki zongorázni tanítja a gyerekeket. – A szokásos kottaolvasás mellett igyekszünk néha hallás után is játszani, ami fejlesztő hatású – árulta el a tábori titkot a zongoratanárnő. – Legfontosabb feladatunk azonban a kiemelkedő tehetségekkel a jövő évi versenydarabok áttekintése.

– Itt nincs a kezükben telefon, nem kerül elő a tablet. Ahogy látjuk, inkább egymásnak örülnek, és nem is igénylik a gépezést – osztotta meg tapasztalatait Istántsuly Júlia. – A digitális eszközökre idejük sincs a zenetáborban folyó komoly munka mellett: koncertet adtak a közelben lévő angoltáborosoknak, és pénteken a Bajcsy utcai óvodában is zenéltek.

Hiányt pótolnának

– A szokásosnál gyorsabban haladunk a gyerekekkel – mondta Horváth Virág ütőtanár, aki érdekes jelenségre lett figyelmes. – Akkor is dobolnak, amikor éppen nem szükséges. Régebben, ha beszéltem, mindig csend volt, de most, a karantén után mintha mindenkinek egyszerre lenne mondanivalója – mondta az ütőtanár, aki azt tapasztalta, hogy a gyerekek folyamatosan körülötte vannak, mintha valamiféle hiányt szeretnének pótolni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában