hívogató szép üzenet

2020.07.12. 17:30

Vers utcával is csábítják a turistákat Balatonszárszón

Vers utcát avattak szombaton Balatonszárszón. A látogatókat egyedülálló irodalmi élménnyel várják, a nyolc állomásos tematikus sétaúton verseket hallhatnak és olvashatnak.

Harsányi Miklós

– Lenyűgöző irodalmi élmény – mondta egy középkorú asszony, miután gombnyomásra József Attila Eszmélet című versét Kautzky Armand adta elő. A lista hosszan folytatható: az érdeklődők többek közt Babits Mihály, Illyés Gyula, Radnóti Miklós és Arany János egy-egy alkotását éppúgy meghallgathatják a szabadtéren felállított három hangbokszoknál, mint Kölcsey Ferenc, Csukás István, Petőfi Sándor vagy Fésűs Éva művét is. A Zenepavilonnál ünnepélyes keretek között avatták fel szombaton a település legújabb nevezetésségét a tematikus sétautat. Nyitányként József Attila: A hullámok lágy tánca című szonettjét Tallián Mariann színművész előadásában hallhatta a közönség. Witzmann Mihály országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte: Balatonszárszón egy nem mindennapi, egyedi fejlesztést ünnepelhetnek.

 

– Egy településfejlesztési pályázatnak köszönhetően százmilliós értékkel gyarapodott a balatonszárszóiak közössége – hangsúlyozta Witzmann Mihály. – Azért is egyedülálló a fejlesztés, mert nem nagyon tudunk olyan példát említeni a környéken és az országban sem, ahol a kultúra és a turisztika ötvözésével ilyen értékmentés, értékgyarapítás valósul meg, mint Szárszón. A település kultúrához, költészethez, irodalomhoz kötődéséről eddig is méltán híres volt.

Szajcz Adrián, a megyei közgyűlés alelnöke méltatta a szárszói kulturális-szellemi fejlesztést, amely nemcsak Somogyban, hanem a környező régióban is példaértékű. A megnyitó vendégeit Tomka Ákos, Balatonszárszó alpolgármester is köszöntötte. A program ötletgazdája b. Gyarmati László író, s a projekthez kapcsolódva öt táblás versmegállót is kialakítottak. Matkovics Diána múzeumpedagógus azt mondta: egy-egy tematikára épülve mutatják be a település és a magyar költészet szépségeit. S a klasszikus műveken kívül a kortárs alkotásoknak is helyet adnak.

Varázslatos személyiség

– Ha Balatonszárszó és vers, akkor természetesen József Attilára gondolunk – mondta Lázár Balázs színművész az ünnepségen. Elhangzott: a '80-as évek végétől egy másik csodálatos költő is Balatonszárszón élt és alkotott nyaranta, aki gyermek és ifjúsági könyvek szerzőjeként lett népszerű. Csukás Istvánra emlékezve azt mondta: varázslatos személyiségének kisugárázását örökre őrzik szívükben. Emlékezetét, műveit ápolják, Balatonszárszón különösen. A fiatal almafa című alkotását Lázár Balázs tolmácsolásában hallhatták a rendezvény résztvevői.

Balatoni költemények

– Örülünk, hogy elkészült a Vers utca – közölte Fekete János, Balatonszárszó polgármestere. – Azt szeretnénk, ha minél többen megismernék, felfedeznék a tematikus sétautat, a gyermekektől az idősebb korosztályig mindenkit várunk.

A Vers utca 6. állomásán Balatonról szóló költményeket olvashatnak a látogatók. Berzsenyi Dániel, Fodor András valamint Vajda János: a Balaton partján című alkotásával is találkozhatnak. Ezen kívül Fodor András, Aranyosi Ervin, Lackfi János és Varró Dániel műveivel is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában