avatás

2020.08.07. 16:00

A Kishegyre zarándokoltak Szent Donát ünnepén

Idén másként ünneplik a lellei borászok Szent Donát napját. Borhét ugyan nem volt, de egy kívül-belül megújult kápolnát hozott a jeles nap.

Góz Lilla

Fotó: Németh Levente

Hagyomány már, hogy minden évben Szent Donát napján a kishegyi kápolnában tartanak szentmisét.

 

Szűcs Imre helyi plébános idén gyalogos zarándoklatot is szervezett a híveknek, akik a kívül-belül megújult kápolnához sétálhattak fel. Akik nem fértek be, azok az épület előtti sátorban hallgathatták a szentmisét. Németh Norbert, a Balatonlellei Római Katolikus Egyházközség világi elnöke elmondta: a templom pályázati forrásból újulhatott meg, tavaly Pák András restaurálta az oltárképet, idén pedig a négy falikart.

Szűcs László volt polgármester vezetésével a hegyszépítő egyesület 2,6 millió forintot gyűjtötte össze, ebből finanszírozták a legutóbbi restaurálást. A Szent Donát kápolnát 1748 környékén, a Majthényi család építette, később pedig Széchenyi István volt a kegyura. A barokk kegyhelyet egyébként Somogyország kincse címmel is elismerték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában