mesés múzeum

2020.10.18. 09:00

Arannyá változtak a mesék a szennai tárlat fazekában

A legnagyobbak között kapott dicsérő oklevelet a Szennai Skanzen az „Év múzeuma”, az „Év kiállítása címért versengők viadalában. Az „Év kiállítása” elismerést egy mesés látványtér kialakításáért kapták.

Turbéki Bernadett

Kanászélet, disznóvágás, vagy éppen kukoricamorzsolás. Sorolni lehetne még azokat az élethelyzeteket, amelyek kapcsán a mesék megjelentek a népi világban. A mesékben olyan hétköznapi használati tárgyak is szerepeltek, amelyek varázserővel bíró szimbólumok voltak. Ilyen használati tárgy egy fazék is, amelyben a parázs arannyá változik, vagy egy sima kanászbot, amelyik elpáholja a gonoszokat.

Egyebek között ezeket, a somogyi mesékben szereplő tárgyakat állították ki februárban, egy vitrines kiállítás keretében, a skanzen megújult Csökölyi pajta huszonöt négyzetméteres területén. A kiállításon két érintőmonitor is helyet kapott, amelyeken a tárlaton szereplő eszközök, és azoknak a népmesékben megjelent változataival játékosan ismerteti meg már a legfiatalabb korosztályt is.

– A kiállítást tovább bővítjük, fejlesztjük – mondta Balogh Enikő, a Szennai Skanzen vezetője. – A komplex tárlathoz múzeumpedagógiai programok is társulnak. A mese, a népmese mindig hálás téma. Az eddig szerzett tapasztalatainkra építve kialakult egy képünk arra vonatkozóan, hogy meseterápiás és művészetterápiás foglalkozások színhelye is lehetne a kialakított „Mesetér – Látványtár” a jövőben – tette hozzá a tag­intézmény-vezető. Kiemelte, hogy egy kiállítás létrejöttéhez nem elég az ötlet, a megvalósuláshoz szakértelem kell.

– Ez a díj nemcsak magának a kiállításnak szól, hanem annak a rengeteg előkészítő munkának, ami mögötte van – mondta Farkas Gergely múzeumpedagógus, a kiállítás atyja, aki pénteken a díjat is átvehette a Múzeum Restart elnevezésű, budapesti szakmai programon. – A rendezvény a régi Múzeumok Majálisa program őszre halasztott protokolláris rendezvénye, amelynek többi eseményét online lehetett figyelemmel kísérni.

A Szennai Skanzen olyan intézményekkel versenyzett az elismerésért, mint a Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum, vagy a Nemzeti Múzeum. Az „Év múzeuma” címet a budapesti Ludwig Múzeum kapta.

Nem jelentkeztek az elismerésért, a Pulszky Társaság jelölte a skanzent

A Pulszky Társaság egy múzeumi baráti körből alakult szakmai társasággá. Az ország valamennyi pontján képviseltetik magukat szakembereikkel, akik az arra érdemes kiállításokat, tárlatokat jelölhetik a 2010-ben alapított, évente adományozott díjra. A Pulszky Társaság elismerése a muzeális intézmények kiállításainak megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki kiállítását kiválasztva. A Szennai Skanzen mostantól már „dicséretben részesült” kiállítással büszkélkedhet, ami akár a látogatószámot is növelheti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában