tánckör

2020.10.21. 11:30

Ebben a pajtában mindig koreográfia nélkül ropják

Nem tánccsoport, mert nincsenek fellépéseik. Inkább egy baráti társaságnak tartják magukat, amely a néptánc köré szerveződött. Hiánypótlásként hozták létre a Pajta Tánckört, mert be akartak állni lejteni egyet.

Turbéki Bernadett

Senki nem biztos benne százszázalékosan, de az „őstagok” úgy emlékeznek, pontosan tíz évvel ezelőtt alakult a Pajta Tánckör. Egy azonban minden résztvevőnek bevésődött: az összejövetelek már a kezdet kezdetén is szerdákon, este hétkor kezdődtek, bár akkoriban még Toponáron ropták.

– A bátyám szervezte az elején; harmincöt évesen találta ki, hogy somogyiként szeretné legalább annak a tájegységnek a táncait megtanulni, ahol él. Ehhez összegyűjtött egy társaságot. Így jött létre a táncolni vágyók szűk közössége – mondta Vajda Gábor, aki a kezdetektől oszlopos tagja a tánckörnek.

– Nem színpadi produkcióhoz verbuválódtak össze, a cél, hogy a résztvevők be tudjanak állni táncolni a táncházakban. Minden évadban egy tájegység táncanyagával ismerkedünk. Az évek során tanultunk már nagyecsedi, berzencei, magyarlapatkai, nyárádsellyei, vajdaszentiványi, és szilágysági táncokat is. Az idén a mérai táncokra esett a választásunk – mesélte Bogdán Gergely, a Somogy Táncegyüttes egykori tagja, aki felkérésükre évek óta tanítja a társaságot feleségével, Merczel Sárával. A Pajta Tánckör tagjai egyre bátrabbak, és a kaposvári néptáncközösség meghatározó alakjaivá váltak az évek során. Egy idő után annyira belejöttek, hogy a heti egy alkalmat kibővítették: többen tánctáborokba jelentkeztek és maguk is szerveztek intenzív, tematikus egynapos tánckurzusokat hétvégére. Az efféle programjaikra gyakran az ország legtávolabbi csücskéből, sőt még külföldről is érkeznek táncoslábúak.

– Egyszer meglátogattuk a lányunkat Frankfurtban, ahol az ottani magyar közösség szervezett hasonló hétvégéket. Onnan merítettük az ötletet – mesélte Horváth Gáborné, aki férjével együtt kilenc éve ropja. – Férjem a főmotor, gyakran mondanám, hogy fáradt vagyok, és ne jöjjünk, de mindig meggyőz, hogy kell a testmozgás, jó a hangulat, és itt vannak a barátok is – tette hozzá Marika, akit annak idején szomszédasszonya hívott táncba, egy utcabéli szerveződés keretében.

– A Somogy Táncegyüttes szenior csoportjainak nincs állandó próbalehetősége, ahol az egykori táncosok folytatni tudnák a mozgást a megszokott társaságukban – mondta Bogdán Gergely. Bózsa Brigitta is évtizedekig táncolt a Somogyban, és miután abbahagyta, folyamatosan kereste a lehetőségeket. – Három éve járok ide, akkor hallottam a tánckörről. Kipróbáltam, és itt ragadtam. Jó a társaság, jó a hangulat, és változatos. Abban a generációban nőttem fel, amelyben alázattal, tisztelettel fogadtuk el a mindenkori tánctanárunkat, mesterünket.

Berecz István is szívesen jött el a táncházukba

Még Berecz István, a magyar táncházmozgalom meghatározó alakja is eleget tett a Pajta Tánckör meghívásának egy hétvégi kurzus erejéig. A néptáncos berkekben szintén nagy nevű Sára Ferenc moldvai táncokat tanított nekik, de járt a tánckörben Kádár Ignác és Nagypál Anett is, valamint a Somogy Táncegyüttes egykori frontembere, Antal Roland is eljött hozzájuk szilágysági táncokat tanítani. A közösségnek már híre ment a városban, így indítottak egy teljesen kezdő csoportot is, amelyet Turi Endre, a Somogy Táncegyüttes vezetője tanít meg a néptánc alapjaira, csütörtökönként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában