Összekapcsolódott csacsijával az úton a miskolci Don Quijote

Rocinante tizenhat éves, és fiatal kora ellenére már bejárta fél Európát az eredetileg magyar nyelv és filozófia tanár Banka Rolanddal.

Spanyolországot, Olaszországot és Franciaországot is végiggyalogolták, ám olyan látvány sehol nem fogadta a csacsit, mint Kaposváron.

A Rippl Rónai szobrot többször is körbe járta, megcsodálta a mozdulatlan, kordé elé kötött fajtársát, mielőtt a megyei könyvtárhoz baktatott volna gazdájával közös könyvbemutatójukra.

Rosinante nélkül ugyanis Roland első ránézésre nem különbözne bármely más zarándoktól, de a csacsi miatt ő lett a „szamaras zarándok”. Ez a címe annak a könyvnek is, amit saját naplójából írt.

-Rocinanténak hívták Don Quijote lovát. Ám egy lóval háborúba szokás menni, a szamár a béke egyik jelképe, hiszen Jézus is szamárháton ment Jeruzsálembe, hogy megváltson bennünket bűneinktől – eképpen mutatta be útitársát Roland. A zarándok története 2013-ban kezdődött, amikor a férfi úgy érezte, krízishelyzetbe került, és szüksége van valamiféle megoldásra.

-Természetesen volt személyes indíttatásom, hogy elinduljak az úton, ám egyben társadalomkritikának is szántam, válaszul a globális kapitalizmusra. Be akartam bizonyítani, hogy lehet másképpen is élni. Sokszor látom az emberek arcán, hogy a példámon valóban elgondolkodnak – mondta Roland. -Nem szándékom azt üzenni, hogy mindenkinek követnie kellene a példámat, viszont megkérdőjelezem az efféle világ szükségszerűségét-tette hozzá, mert úgy véli, mindenkinek olyan életet kellene élnie, amilyent szeretne, nem pont azt, amit elvárnak tőle.

-Tanár identitásom van, de nem tetszett a rendszer, hogy nem adhatom át úgy a tananyagot, ahogy szerettem volna, nem tudtam kibontakozni. Eredetileg egy barátommal mentünk volna a zarándokútra. Megpendítette, hogy ő bizony nem fog cipekedni, szerezzünk hozzá egy teherhordó szamarat. Végül mégsem jött velem, de a szamárvásárlás gondolata nem hagyott nyugodni – mondta Roland, aki az első zarándokéjszakáját egy budaörsi árokban töltötte, mert egy autót sem tudott Szlovénia feliratú táblájával lestoppolni. Rájött, hogy kisebb léptékben kell haladnia, ezért másnap Siófokot jelölte ki úticélnak a táblán.

-Aki megállt, kérdezte, hogy jó-e, ha kitesz majd az autópálya szélén Siófoknál, mert ő menne tovább – mondta Banka Roland. – Kiderült, hogy az út feléig tud vinni, egészen Olaszországig.

Még Magyarországon utánanézett, hogy mibe kerül külföldön az áhított szamár: két-háromszáz eurót becsült. – Ott szembesültem vele, hogy hétszáz euró a csacsi becsületes ára, de nálam csupán háromszázötven volt. Sürgősen pénzt kellett keresnem valahogy – mesélte a zarándok, akinek eszébe jutott, hogy még otthon betett egy pásztorfurulyát a huszonhét kilós hátizsákjába.

- Habár nem tudtam rajta játszani, mégis elraktam, így megtanultam néhány népdalt és a magyar népmesék zenéjét – mesélte a brilliáns megoldást. – Mivel csak azokra az eszközökre hagyatkozhattam csupán, amik nálam voltak, először a legelésző bárányoknak játszottam, majd kicsit forgalmasabb helyen is. Kiírtam egy táblára, hogy 400 euró hiányzik a csacsihoz – mesélte pénzszerzési praktikáját, és azt, az emberek boldogan adtak az emberek egy-egy eurót a csacsivásárlásra a furulyaszóért cserébe. Végül hat nap alatt összegyűjtötte a szükséges pénzt.

- Most már tudom, hogy ez nem menne újra bárhol, bármikor. Ez csak abban a helyzetben és ott működött, mert Szent Jakab segített – mesélte Roland, aki azonnal megvásárolta a csacsit, és az út végén sem adott túl rajta, gyalog jöttek haza Európa másik végéből.

-Azért jó csacsival menni, mert lelassít – magyarázta a szamaras zarándok. – A szamarat nem lehet húzni, mert csökönyös állat. Inkább cammogunk. Egy óra alatt három és fél kilométert is megteszünk, de tizenöt-húsz kilométernél nem megyünk hosszabbat egy nap. Azt az energiát, amit Rocinante húzására szánnék, inkább befelé fordítom, magamba. Ez segít az állattal való összehangolódásban, és személyiségfejlesztő hatása van, csakúgy, mint a zarándoklatnak. Maga az egyéni fejlődés az, ami elválasztja a zarándoklatot a túrázástól.

-Senki nem azt kapja az úttól amire vágyik, hanem azt, amire szüksége van – magyarázta Roland. – Az út vége csupán egy új kezdet. A Bibliához tudnám hasonlítani. Az ószövetségben minden benne van előképek formájában, ami az újszövetségben is megtörténik-mondta a zarándok, aki a negyven napig tartó özönvíz és Jézus negyven napos böjtjét hozta párhuzamba példaként. Az ószövetségben egy dühös, szinte gyermekként viselkedő Istent, az újszövetségben pedig egy felnőttet látunk hasonló helyzetben.

Banka Roland úgy véli, az El Camino után kezdődött el az ő igazi, felnőtt élete. A zarándoklat történeteit – ahogy ő fogalmazott – egy hosszú esszében írta le, könyv formájában, amelyet országszerte bemutat négylábú kísérőjével.

- Mondhatom, hogy eladtam a lelkemet az ördögnek, és a termékemet, a könyvet árulom a csacsi hátáról. Néha alkusznak is az árából, én meg engedek belőle. Arról szól, hogyan vonultam ki a társadalomból. Nem erre teszem fel az életem, de szeretném a tapasztalataimat visszacsepegtetni Magyarországon, amiket megtapasztaltam ezzel kapcsolatosan. Erről szól a könyvem, amelynek már a második kötetén gondolkodom.

Azt, hogy mi lesz a következő részben, Roland egyelőre nem osztotta meg az érdeklődőkkel, ám annyit elárult, hogy a főhős nem hal meg a végén.

Rocinante fokozza a kalandlehetőségeket

Keveredtek már tomboló viharba, mászkáltak éjjel sziklák peremén, esett már vízbe a csacsi, és utaztak vonaton is. Csupán néhány a kalandok közül, amelyek a furcsa páros mögött vannak. Banka Roland kicsit Don Quijote-hoz hasonlította magát.

- Don Quijote egyszerre volt őrült és zseniális. Más szemmel nézte a világot, és nem engedte, hogy a többiek eltántorítsák elképzeléseitől. Nem fogadta el az értéktelenséget, kiállt amellett, amit hitt-mondta a vándor, aki mindenkit arra buzdít, hogy akármilyen idősek is vagyunk, vállaljuk fel önmagunk személyes útját!

-Nem mondom, hogy mindenki vegyen egy szamarat, csak a saját, személyre szabott kihívást teljesítsék!

Horváth Péter, Takáts gyula Megyei- és Városi Könyvtár igazgatója nagy rajongója az útikönyveknek, ő hívta meg egy könyvbemutatóval összekötött beszélgetésre a híressé vált párost. – Amikor Roland két éve a szamárral és az akkori útitársával, egy kecskével felszálltak egy vonatra és arról nyilatkozott, hogy könyvet ír – mesélte a könyvtárigazgató. – Üzentem neki, hogy szívesen látjuk nálunk. Szívesen olvasok hasonló írásokat mások tollából is. A kaposvári zarándoknő, Vándorina történeteit is örömmel hallgatom. Vele beszélgetett a könyvbemutatón Banka Roland.