színház

2020.11.07. 10:00

A Bábszíntér nem csak a gyerekeké

Most a gyerekek kísérhetik a szüleiket a színházba, hiszen a kaposvári Bábszíntérben felnőtteknek szóló előadásokat láthat a nagyérdemű.

Andricz Gabriella

Véget ért a Bábszíntér Mesefuvintó sorozata, mely egészen júniustól októberig több mint húsz ingyenes szabadtéri előadással várta a családokat a Vaszary Parkba. Novembertől – még a tavalyi színházi évadban elindult kezdeményezés folytatásaként – felnőtteknek szóló előadásokat is műsorra tűzött a Bábszíntér.

Polcz Alaine Ideje a meghalásnak című írásának színpadi változatát mutatta be Markó Valentyik Anna bábszínész a kaposvári színpadon a hétvégén. Két test, egy személy. Az egyik egy fiatal nő, a másik öreg és báb. Polcz Alaine személyiségének két énje, a szép halálra felkészítő pszichiáter és az elkerülhetetlennel viaskodó idős asszony beszélgetett az öregedésről, a halálra készülve, Az előadás a darab íróját, pszichológusnőt, a hospice-mozgalom elindítóját idézte meg. A színésznő az elmondott szöveget az írónő műveiből állította össze, s a prózai részeket Karády Katalin néhány dalával ellenpontozta. – Novemberben még három előadással várjuk a felnőtt nézőinket, Méhes Csaba pantomimművész és társai méheknek öltözve adják elő vidám, lendületes és vicces dalaikat – mondta Pályi János, a Bábszíntér vezetőjétől. Novemberben a budapesti Stúdió K színház: Amikor én halott voltam című előadása is látható lesz egy alkalommal, s olyan társulatok is bemutatkoznak felnőtt előadásaikkal, akiket már jól ismer a kaposvári közönség. A Ziráno Színház, illetve a pécsi Márkus Színház. Utóbbi társulat a Grand Hotel című, Rejtő Jenő (P. Howard) regény színpadi változatával érkezik a megyeszékhelyre. – Míg eddig a szülők kísérték el a gyermekeiket az előadásra, most a gyerekek is megtehetik ezt, hisz az előadás alatt játszóház várja őket a Bábszíntér emeletén, míg a szüleik a színházteremben élvezhetik az előadásokat – tette hozzá Pályi János.

Ezek is érdekelhetik