Dolhai Attila kántálni indul minden karácsonykor

– Arra emlékszem, hogy gyakran készítettünk díszeket együtt a testvéreimmel az ünnepet megelőző héten. Színes szalagokból alkottunk, és gyakran festettünk aranydiót, ami később felkerült a fára. Azt viszont, hogy az angyalok vagy a Jézuska hozták-e a fát, már nem tudom – mondta lapunknak Dolhai Attila, aki testvéreivel akkoriban kántálni is eljárt Ajakon, ahol laktak. – Végigjártuk a falut. Szinte minden utcában volt rokonunk, ahol megálltunk egyet dalolni. Leginkább templomi énekeket adtunk elő. A kisebbik bátyám harmonikán kísért bennünket. A legtöbb helyen csatlakoztak hozzánk a gyerekek, főként unokatestvérek, s egyre többen mentünk tovább. A falu másik végén, a nagymamánál ért véget a kántálás, nála vártuk meg, hogy elindulhassunk az éjféli misére.

Dolhai Attila tavaly felélesztette a gyermekkori hagyományokat. – Amikor nagyvárosba költöztünk, a karácsony kicsit elvesztette a romantikáját. Ott nem volt divat a kántálás sem. Az testvéreimmel viszont egyre inkább szeretnénk újra átélni ezt az élményt, és megmutatni a gyerekeinknek is, hogy milyen volt a mi gyermekkorunkban a karácsony. Sajnos most a vírus kissé felülírta a házról házra járással kapcsolatos szokásokat – tette hozzá a háromgyermekes énekes családapa.

Lányai nemcsak az éneklést, hanem a karácsonyi kézműveskedést is „örökölték” tőle. – Bár az én gyermekkoromban nem volt szokás mézeskalácsot sütni, a lányaim szívesen pepecselnek vele, gyönyörű műalkotások születnek – mesélte büszkén az édesapa, aki e hagyományok nélkül el sem tudná képzelni a karácsonyt.

– A hagyományok szebbé teszik az ünnepeket. A szertartások teszik lehetővé, hogy megéljük, és ne csak „túl legyünk” az ünnepen. Rendszeres templomba járóként az éjféli mise is hozzá tartozik a karácsonyainkhoz. Ezt hoztuk otthonról, és a gyerekeinknek is ezt adjuk tovább, mint egy ajándékot, amelyet, ha kinyitnak, biztosak lehetnek benne, hogy nem kell aggódni, mert a mindenek feletti jóság vigyáz ránk – mondta Dolhai Attila.

Az ünnepi asztalról a mákos guba volt a kedvence. – Ilyet csak karácsonykor ehettünk. Édesanyám házi kalácstésztából készítette, amit maga gyúrt – emlékezett vissza. – Élmény volt természetesen az ajándék is. Az egyik legemlékezetesebb karácsonyunk az volt, amikor kétélű korcsolyát kaptunk, és a befagyott pocsolyákon csúszkáltunk. Akkoriban jegesebb és havasabb volt a téli ünnepek időjárása.