Somogy Polgáraiért Díj

2021.01.25. 20:00

Összeköti a három tenort Bánk Bán hazafias áriája

A 2021-es Megyenap alkalmából Somogy Polgáraiért Díj elismerést kapott a Marcali 3 Tenor énekegyüttes. Az elmúlt években a megye településeinek falunapjain, fesztiváljain fellépő trió a díjat a járványhelyzet miatt még nem kapta kézhez, de már ezidáig is rengetegen gratuláltak a csapatnak.

Andricz Gabriella

Gájer Tamás, Kelemen Gábor és Máthé Zsolt több évtizede énekelnek együtt a marcali Calypso kórus tenor szólamában. 2007-ben, Luciano Pavarotti operaénekes halálának évében határozták el – kezdetben poénból – , hogy megalakítják a világhírű Három Tenor mintájára triójukat. Az elhatározást tettek követték, s még abban az évben felléptek a marcali vásár rendezvényén, ahol nagy sikert arattak. Azóta fellépéseik száma megsokszorozódott, mára már ezer koncerten vannak túl.

– Nem vagyunk hivatásos énekesek, a zene szeretete köt össze minket – mondta el Gájer Tamás, a Hétszínvirág Általános Iskola testnevelője. – Egy szerencsés véletlennek köszönhetően azonban mindhárman sok éven keresztül a helyi zeneiskola magánének tanszakán képezhettük hangunkat Horváth Diana tanárnőnél, akinek nagyon sokat köszönhetünk. Zsolt még Máté Ottília magyar nóta énekes-tanárnál is tanult két évig. Ez az időszak jó alapot adott arra, hogy a vizsgakoncertek sikereit valamilyen formában tovább vihessük. Én elsősorban az operettslágereket kedvelem, de éneklünk musicalt, világslágereket és régebbi rockslágereket is. Több mint száz dal van a repertoárunkban, és az elmúlt tizenhárom év alatt rengeteg helyen felléptünk már Somogy, Zala megye falunapjain, borfesztiválokon, nőnapi rendezvényeken. Több alkalommal eljutottunk külföldre is, Lengyelországban, Németországban, Erdélyben és Svédországban is énekeltünk már.

– Meglepett bennünket a díj, nem számítottunk rá, a gratulációk előbb érkeztek, mint a hír – mondta el Kelemen Gábor, aki területi vezetőként dolgozik egy pénzintézetnél. – Már tizenéves korom óta énekelek, középiskolás koromban a Ki mit tud? című tehetségkutató versenyen népdal kategóriában a területi döntőig is eljutottam. Pavarottit mindig is csodáltam, de hangfekvésben inkább José Carreras áll közelebb hozzám. Sokat hallgatom Andrea Bocellit is, de ha éneklésről van szó, elsősorban az operettdalok a kedvenceim. Aki ismer bennünket, az biztosan tudja, hogy sok mindenben különbözünk, de egy valami biztos közös bennünk: a Bánk Bán című opera leghíresebb áriája, a Hazám Hazám az egyik kedvenc sikerdalunk. A legtöbb fellépésünket ezzel indítjuk és sokszor láttunk már elérzékenyült arcokat a közönség sorai közt a dal hallatán – tette hozzá Gábor.

A trió harmadik tagja az erdélyi származású Máthé Zsolt zeneiskolában tanult hegedülni és zongorázni. Szólóban már a trió megalakulása előtt is énekelt, és ezt a vonalat a mai napig folytatja. Klasszikus zenét tanulva, Alessandro Saffina stílusát kedveli. Elsősorban a könnyűzene áll közel hozzá, szólóban is ezt a műfajt gyakorolja, de öt éve tagja egy rockegyüttesnek is.

– Soha nem gondoltam, hogy operettet fogok valaha énekelni, de menet közben megszerettem – mondta.

– Ez az a műfaj, amit a legtöbb korosztály ismer, és sokszor velünk együtt énekel. Több emlékezetes fellépésünk is volt, de a célunk, hogy hangulatot teremtsünk a nézőtéren. Volt már olyan fellépésünk is, amikor a társaság kilencven százaléka táncra perdült a színpad előtt – mondta el Zsolt, aki egy fonyódi világítástechnikai cégnél dolgozik.

– Több alkalommal jártunk Erdélyben, szülőfalumban Árkoson is szívesen hallgattak bennünket, egy lengyelországi fellépés után pedig egy közel tíz méter hosszú terített asztalhoz vezettek minket.

Kissé meglepődtünk, de kiderült, hogy a magyar szumóválogatott tagjait is várták a fogadásra – mesélte élményeit Zsolt.

A Marcali 3 Tenor az ősszel állt utoljára színpadra, de várják a lehetőségeket, hogy minél előbb újra táncra perdítsék a közönséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában