művészet

2021.02.06. 11:30

Jégre menne az apa és leánya

Közös kiállításra készül Sörös József festőművész és Sörös Rita szobrász. Az apa-lánya művészpáros még a nyáron határozta el, hogyha befagy a Balaton, a boglári kikötőben teszik jégre közös projektjük darabjait.

Andricz Gabriella

– Rita lányomnak már több alkalommal volt kiállítása a Balatonon, legutóbb nyáron a Csavargőzösnél. Én a kápolnáknál állítottam ki még a járvány előtt – mondta el Sörös József festőművész. – Közös kiállításaink is voltak, például a ferencvárosi Pincegalériában, de témában nem kapcsolódtunk egymáshoz. Ennek ellenére jól kiegészítjük egymást, hiszen az én festményeim intenzív színvilága Rita szobrainak monokróm egyszerűségével harmóniát teremtenek. Most egy közös témán dolgoztunk mindketten, a felhők témakörét boncolgattuk. Én – kilábalva az alkotói válságból, ami nyáron tartott – korábbi lírai absztrakt képeimhez hasonlóan a fény, víz, levegő témát jártam körül.

Sörös József elárulta: bár elmúlt hetvenéves, sok esetben kikéri lánya véleményét a munkáiról, és maga is nyomon követi gyermeke tevékenységét. – Én inkább kísérletező típus vagyok, ha kitalálok egy témát, még nem mindig tudom előre, hogy mi lesz a végeredmény. Sokféle anyagot használok, érdekel, hogy hogyan hatnak egymásra, és így a munka közben dől el sok minden.

A közös projektre készült munkák is egy különleges eljárással készültek és a Vizuális klíma címet kapták. – Mindig foglalkoztatott a felhők megfoghatatlansága, térisége, sokfélesége, ezt a hatást szerettem volna létrehozni. Különböző formájú üvegeket helyeztem egymás mögé, majd akrillal festettem meg őket – mondta el Sörös Rita szobrászművész. – Ezáltal egy olyan térhatás jött létre, ami bár szobornak nem nevezhető, újszerű és látványos. Az utolsó simításoknál tartok a négy-öt darabos kollekción.

 

A műalkotáshoz személyesség kell

Az elkészült tárgyak különlegessége, hogy világítás is van bennük, ami különleges hatást nyújt, ugyanakkor az üvegfelületek természetes fénynél is kifejtik hatásukat. – Sajnos úgy tűnik, az idén a Balaton nem fog befagyni, de a kiállítást mindenképp megtartjuk majd valahol, ha a helyzet lehetővé teszi – mondta Sörös Rita, aki nem híve a karantén, illetve online kiállításoknak. Mint mondja, azok csak dokumentáló jellegű, információközlő tárlatok lehetnek, egy műalkotást látni kell, körbejárni, hisz csak akkor fejti ki hatását az érdeklődők előtt.

Forrás: A. G.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában