Vérbeli művészember soha nem akarja azt érezni, hogy kész van

Fándly Csabára, bár Erdélyben született, már szinte mindenki kaposváriként tekint. Budapesten négy éven át többször próbálkozott sikertelenül a színművészetire bejutni, Kaposváron befogadták elsőre.

– Az egyetem a világot jelentette számomra. Szerencsésnek mondhatom magam, mert én még egy bővítésre váró intézménybe jártam, a harmadik színészosztályba. Interkulturálisnak éreztem akkoriban, ami körül vett, mert közös projektekben gondolkodtunk és együtt működtünk a többi szak hallgatóival – mondta lapunknak Fándly Csaba, aki gyakorlatát a kaposvári színházban töltötte, és nem volt kérdés, hova szerződik.

– Amikor leszerződtem, örültem, hogy olyan színészekkel dolgozhatok együtt, akiket mindig is csodáltam. Sok mindenre megtanítottak, tudást és értéket kaptam tőlük. Az pedig csak a hab a tortán, hogy más színházakhoz képest itt a hangulat is vonzó volt – mondta hozzátéve, hogy neki két „első élménye” is volt a színházban.

— Mielőtt először léptem be dolgozóként a színházba, nyári táboroztunk, amelynek kapcsán jeleneteket raktunk össze a Balaton-parton. Ezek belekerültek Réthly Attila által rendezett Szabad az Á című előadásba. Ekkor találkoztam először kollégaként a többiekkel – mondta a kaposvári színművész, aki egy Kocsis Pál rendezte színdarabban is szerepet kapott akkoriban.

– Nem lennék jó űrhajós, mert a monotónia nincs jó hatással rám. Szeretek sokrétű lenni, kipróbálni magam. Nem vonz az a fajta színészet, mint a japán NO színház, amelyben a színész egy szerepet csiszol, tökéletesít, élete végéig – nevetett Csaba. – Soha nem akarom azt érezni, hogy „kész” vagyok. Minden tudásomat továbbra is fejleszteni szeretném. Erre akár egy évadon belül is több lehetőség adódhat. Későn érő típusnak érzem magam, és örülök, ha kritikát fogalmaznak meg velem szemben, mert csak így fejlődhetek igazán – mondta a színművész, aki előadásról előadásra is képes megújulni és olyan adottságait megmutatni, amelyek addig rejtve voltak a közönség előtt.

– A Figaro házassága kapcsán már az olvasópróba előtt hallgattam Mozartot. Az operából később egy ária bekerült az előadásba, bár ezen a területen is van hová fejlődnöm, ha a képzett operaénekesekhez hasonlítanám magam... – tette hozzá Fándly Csaba, aki a színpadot több oldalról körbe járta már: Rendezőként is kipróbálhatta magát.

– Az egykori művészeti vezető – Bérczes László – színházi nevelési programmal állt elő, és felkért az egyik nevelési előadás rendezésére. Nem tartom magam rendezőnek, inkább amolyan színházi kísérletezőnek, aki azt mondja: mi lenne, ha így próbálnánk meg? Úgy érzem, nagy energiát fektettem az előadás létre hozásába – vallotta be Fándly Csaba, aki úgy érezte, ez az értékes produkció egyik záloga. – Fel kellett vennem a versenyt a színészekkel, hogy többet tudjak a karaktereikről, mint ők maguk. Nincs olyan szerep, amely kedvesebb lenne nekem, mint az, amelyiket éppen játszom. A próbafolyamat alatt egyszer csak eljön a pillanat, amikor rájövök, hogy közel áll hozzám a figura, összesimul velem. Nem vágyom konkrét szerepre, ám bizonyos helyzetekben szívesen kipróbálnám magam. Jó volna egyszer amolyan „esemény­irányítónak” lenni, aki folyamatos színpadi jelenlétével végigkíséri az előadás minden rezdülését. Kipróbálnék rengeteg figurát a viccestől a mély érzésűig, és szeretnék akár egy pici szerepből emlékezeteset alakítani. A részkihívások vonzanak... – sorolta.

A kaposvári színész kollégáival a pandémia első hullámában erkélyből páholyt varázsolt az otthon maradt kaposváriaknak. A járvány szülte utcaszínház létrehozásában rendezőként és szereplőként is részt vett.

– Ha lehetne előadásokat tartani, már javában játszanánk a Csárdáskirálynőt, és lassan bemutatnánk a Karamazov testvéreket – sorolta a színművész, aki nem tulajdonít jelentőséget annak, hogy nem a négyszáz fős színházban vehette át a városi elismerést.

– Így is meghatódtam, mert nem vagyok hozzászokva a díjak átvételéhez. A megyeszékhely és a színháza iránt táplált hűségem titka a remény, amely mindig visszaigazolta, hogy van itt keresnivalóm. Akárhányszor csak mélyponton voltam, mindig jött egy új barát, egy új szerep, egy megoldás vagy ötlet. Bár Budapest után az elején szoknom kellett ezt a fajta létet, azonban már az első percben megragadott és azóta sem ereszt Kaposvár.

Szvetnyik Katával megszokták és nem eresztik egymást

A kaposvári teátrumban összeszokott páros a Fándly Csaba-Szvetnyik Kata kettős. – Katával szeretek dolgozni, nagyon hasonló a lelki alkatunk, és hasonlóan gondolkodunk a színházat érintő témákról. Szeretem magam mellett tudni az előadásokban. Mivel jól működünk együtt, a rendezőknek is gyakran eszükbe jutunk együtt. Könnyebben megfelelünk a koncepciónak, amit a rendező támaszt felénk, és türelmesebbek vagyunk egymással, ha nehezebben alakul a produkció – mesélte Fándly Csaba, aki már nagyon várja, hogy játszhasson és legújabb szenvedélyének, a fallabdázásnak hódolhasson.

Fotó: Lang Róbert