irodalmi receptek

2021.03.14. 11:30

Ajándék varázs szakácskönyvet kapott születésnapjára

Báránysikolyleves és omlós hódhús – ilyen ételek is szerepelnek az abszurdnak ható, de nagyon is közép-európai irodalmi szakácskönyvben, mellyel a kollégái tisztelegnek a február végén 85. életévét betöltő Bodor Ádám előtt. A könyv ötlete a kaposvári származású fiatal író, Vass Norbert fejéből pattant ki, és harmincöt írótársa állt mellé a legelső szóra.

Kovács Gábor

Fotó: Vincze Ferenc

Vass Norbert már egyetemista kora óta nagy rajongója Bodor Ádám írásművészetének. A Szépirodalmi Figyelő és annak online változata szerkesztőjeként felmerült benne, hogy az évfordulót méltón kellene megünnepelni.

– Jó páran vagyunk, akiknek fontos Bodor Ádám írói világa és az az életmű, amit neki köszönhetünk – mondta Vass Norbert. – A szerző Verhovina madarai című könyvében említi meg Eronim Mox szakácskönyvét vagy varázskönyvét. Tisztelgésképpen csavartunk még egyet az ötleten, és arra kértünk fel kortárs szerzőket, hogy oly módon vegyenek részt az ünneplésben, hogy készítsenek szöveget, ami mintha recept volna a szakácskönyvből. Mindenki, akit megkerestünk, lelkesen és szívesen vett részt ebben, mert határon innen és túl kevés olyan integratív figurája van a magyar irodalomnak, mint Bodor Ádám.

A felkért 35 író valamilyen módon mind megidézi Bodor Ádám univerzumát, szereplőt kölcsönöz tőle, vagy a jól ismert tájakat idézi fel, ahol a novellái és regényei játszódnak. Ám mindenki a saját világát is megjelenítette, és ettől lett izgalmas a kötet.

– A Sinistra körzet című könyvét olvastam először, és azonnal megfogott a közép-európaisága, a soraiból áradó misztikum, otthontalanság és idegenség, ami nekünk, itt élőknek mégis otthonos érzést ad – mondta a kötet szerkesztője. – Megmutatja, hogy mennyire abszurd jelentekkel van teli az életünk, ugyanakkor szikár és pontos mondatokban beszél arról a közép-európai sorsról, ami nekünk adatott.

Vass Norbert az Indiáncseresznye című regényével robbant be az irodalmi köztudatba, a könyv a kaposvári gyermekkorának és fiatalságának történeteit idézi fel az 1990-es évekből. A somogyi kötődésű könyv megírása után sok segítséget kapott ahhoz, hogy szépirodalmi szerzőként bemutatkozhasson, s a támogatásból most szeretne egy kicsit visszaadni, mert úgy hozta az élet, hogy az utóbbi időszakban egyre inkább szerkesztőként tevékenykedik, segít az induló szerzők karrierjét egyengetni, és publikációs felületet nyújtani nekik.

Átvették a siófoki lap szerkesztését

2020 év végén kapott felkérést Tóth Benedekkel – aki ugyancsak Kaposvárról indult, és elismert szerzőként két regénye is megjelent –, hogy közösen vegyék át a Siófokon működő SiópArt folyóirat szerkesztését. A lapot Podmaniczky Szilárd szerkesztette évtizedeken át, de a saját munkásságára szeretett volna koncentrálni. Vass Norbert és Tóth Benedek most somogyi fiúkként folytatják a balatoni irodalmi lap hírnevének öregbítését. Az új szerkesztők azt mondják, hogy bár virtuális világban élünk, mégis szívmelengető érzés, hogy Somogyból származó alkotóként kapták meg ezt a feladatot. Vass Norbert bevallása szerint igyekszik újabb írásokkal is jelentkezni, de most a szerkesztés felé lendült az élete ingája.

Fotó: Vincze F.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában