dalárda

2021.03.06. 18:30

Fémzenével emlékezik a taszári vasmadarakra a siófoki zenész

Újabb dallal tiszteleg Speri Norbert, egykori taszári sorkatona a néhai légibázis emléke előtt.

Koszorus Rita

Ezúttal azonban nem egy instrumentális rockballadát készített, hanem Magyari Attila vokáljának köszönhetően egy pörgős és fülbemászó rockszámot alkotott.

 

„Hallod, most sír a fém, rozsda marja szét” – így szól a dal első néhány sora, amely a hátrahagyott légibázisra utal. A síró fém és a magasan szálló madár szimbólumok többször is előkerülnek a dalban, amelyet a legnagyobb videómegosztó oldalon néhány napja már bárki meghallgathat.

Norbert Siófokon született és annak idején Taszáron töltötte sorkatonaságát 1995-től, s mint azt lapunknak elmondta: megfertőzte a kerozinszag a reptéren.

– Az Álmodj hát című dalom tulajdonképpen az előző folytatása – mondta a zeneszerző. – Ebben szavakkal is ki tudom fejezni, hogy mit is jelent számomra a taszári 31. Kapos Harcászati Repülő Ezred és méltó emléket tudok állítani az egykor ott szolgáló gépeknek és katonáknak.

Azzal, hogy az instrumentális részek mellett dalszöveg is készült, jobban ki tudta magát fejezni Speri Norbert. – Ezzel a dalommal egy kicsit megpróbálnám Taszár nevét újra a régi fényében feltüntetni. Mert nagyon elszomorító és bosszantó azt látnom, hogy manapság már, ha katonai repülésről van szó, mindenhol csak Kecskemét és Pápa neve kerül szóba, de Taszár sehol. Egyszerűen azt veszem észre, hogy már nem csak a jelenét, hanem a múltja fontosságát is próbálják elhalványítani. Ez nagy szomorúsággal tölt el.

 

Egy évvel ezelőtt légi balladát írt

Speri Norbert egy évvel korábban az End of forszázs című instrumentális End of forszázs című instrumentális rockballadával örvendeztette meg a repülés és a stílus kedvelőinek táborát. Amelyet egy pápai kirándulás ihletett meg, az egykor Taszáron szolgálatot teljesítő gépmadarak látványa, amint a földbe süllyednek, egészen megindította a zeneszerzőt. Örülne, ha a dalokon kívül egy emlékmű is emlékeztetné az embereket, milyen komoly szerepet töltött be a ma már teljesen más funkciókat betöltő bázis.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában