történelmi idők

2021.04.08. 17:30

Szekereken érkeztek a telepesek a somogyi falvakba

Történelmi regényes helytörténeti könyvet ír Gyócsi László. Az öreglaki származású író ötvenegyedik kötete a török hódoltság utáni bevándorlásról szól. Arról ír, hogyan népesültek be az elhagyott somogyi települések szerb, horvát, szlovén és sváb telepesekkel.

Góz Lilla

A levéltári adatok szerint a török hódoltságot követően több mint fél­ezer falu vált lakatlanná Somogyban, mint például Buzsák, Osztopán vagy éppen Tatárvár lakossága is igencsak megfogyatkozott.

Ezekre a településekre Dalmáciából és a balkáni régióból érkeztek telepesek. Gyócsi László legújabb könyve a somogyi bevándorlásokat dolgozza fel. – Szerb, horvát, szlovén ajkúak menekültek hazát keresve, egy jobb életet remélve és itt telepedtek le a megyében, ma is számos családnév, mint például Androsics, Gyurákovics vagy éppen Boszkovics sem feledtette az ősöket – sorolta az öreglaki származású író. Megjegyezte: a betelepülők szekereken, lovas kocsikkal érkeztek és szorgalommal rendbe hozták a lakatlan portákat, családot alapítottak itt, így lettek a közösség elismert és megbecsült tagjai. A szerbek, horvátok és szlovénok mellett német ajkúak, svábok is érkeztek, mindannyian hozták magukkal mesterségeiket, kultúrájukat és ezeket ötvözték a török hódoltságot túlélő itteni lakosokéval.

A Szekereken hazából hazába alkotásában minden fejezetet egy vers zár és a tervek szerint májusban kerül a nyomdába. Gyócsi László megjegyezte: Öreglak és környéke gyermekkora színhelye és számos írásában központi témaként foglalkozik ennek a vidéknek a történelmi múltjával. Nagy örömére szolgált, amikor a horvát származású magyar nemesi Jankovich- család leszármazottja is ellátogatott Menekülő című könyvének bemutatójára.

– Eljött a Magyarok házában tartott bemutatóra a 86 éves Londonban élő Jankovich József agrármérnök is, aki azt kérdezte tőlem, hogy honnan tudok ennyit róluk, a családjukról – mesélte a somogyi származású író. Hozzátette: nagyon sok helytörténeti gyűjtése segítette abban, hogy olyan könyveket alkosson, amelyek a régmúltat valósághűen ábrázolják. Bízik abban, hogy idén a somogyiak is megismerhetik legújabb alkotását.

– A koronavírus-járvány miatt a könyvheti rendezvénysorozat elmaradt, azonban reménykedem benne, hogy nyáron az új kötetemet már bemutathatom az olvasóimnak – jegyezte meg Gyócsi László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában